hirdetés

Igazságos-e adóforintból vagyonhoz juttatni a patikusokat?

Igazságos-e, hogy más vállalkozásokkal szemben, az adófizetők pénzéből juttatják patikához (ismét) a gyógyszerészeket – firtatta a PharmaOnline a gyógyszerészkamara háttérbeszélgetésén.

A háttérbeszélgetésen szóba került az is – írják –, vajon a gyógyszerészeknek van-e elég pénzük arra, hogy a vásárlás során kifizessék azokat az összegeket, amelyeket a befektetők az elmúlt években a gyógyszertárra költöttek. Sohajda Attila alelnök szerint jelentős különbség van a valóban befektetett illetve a befektetésként elszámolt összegek között. Az állami részvételt épp azért szorgalmazták – mondja, mert a patikaláncok tulajdonosai sokkal jobban eligazodnak a gazdasági lehetőségeket szabályzó jogi passzusok között, tájékozottabbak és a gazdasági érdekérvényesítő képességük is jóval erősebb.

A lap cikke szerint a kamarai vezetők attól sem tartanak, hogy adott esetben végül a nevető harmadik, nevezetesen az állam jön ki jól a tranzakciók egy részéből, megszerezve a gyógyszertárak egy részének tulajdonát. Ez a veszély a láncok felszámolására létrehozott Patika Tőkealap igénybevétele során merülhet fel, hiszen ebben az esetben nem a gyógyszerész, hanem az Alap lesz a tulajdonos, s tőle kell – meglehetősen rövid határidővel és nem kedvezményes kamattal (!) megvásárolni – a jogszabály által előírt mértékű tulajdoni hányadot. Csakhogy – állítják a köztestület vezetői, a jogszabályban az is benne foglaltatik, hogy amennyiben a patikusi tulajdonrész nem éri el 2017 január elsejére az 50 százalékot, visszavonják a gyógyszertár működési engedélyét, lényegében tehát bezárják – olvasható a pharmaonline.hu-n.

(forrás: PharmaOnline )
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...