hirdetés

 

Idén is 3 milliárd forint az Élvonalban

Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: a nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

A konstrukcióban azok a pályázók indulhatnak eséllyel, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is elismert, kimagasló tudományos eredményeket értek el, és kutatási tervük alapján a következő időszakban is képesek lesznek hasonló teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepelnek a korábbi nemzetközi megmérettetéseken – elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain – elért eredmények.

Azon dolgozunk, hogy 2030-ra Magyarország a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön. Ennek egyik fontos eszköze az Élvonal program, amely hazai és külföldi kutatók számára kínál támogatást ahhoz, hogy tudományos áttöréssel kecsegtető, magas színvonalú alapkutatási projektjüket magyar kutatóintézetekben valósítsák meg – emelte ki a miniszterhelyettes.

Az előző évi kiíráshoz képest jelentősen emelkedik az elnyerhető támogatás összege. A kutatók a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak, ami a maximális 5 éves időszakra 350 millió forintnyi finanszírozást jelent. A kimagasló hazai támogatás célja, hogy belátható időn belül további elismerésekhez, újabb jelentős nemzetközi pályázati sikerekhez segítse hozzá a nyerteseket.

Az Élvonal programot 2018 óta négyszer hirdettük meg, jelenleg 40 folyamatban lévő projekt részesül támogatásban. Az eddigi nyertesek a lehető legváltozatosabb tudományterületeket képviselik, matematikai, idegtudományi és fizikai témák éppúgy megtalálhatók közöttük, mint ökológiai, csillagászati vagy nyelvészeti kutatások. Az idei kiíráson sincs tematikus megkötés, ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, bármilyen alapkutatási témának esélye lehet a sikerre – tette hozzá Schanda Tamás.

A pályázat ITT érhető el.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...