hirdetés

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint, közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára.

Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy a Hévízi-tó és az arra épült, kiváló színvonalú szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi létesítmény évente mintegy egymillió vendéget fogad a világ minden tájáról. Nemcsak a térség, hanem az ország szempontjából is kiemelkedően fontos intézményről, infrastruktúráról van szó, amelynek egyik tavi felépítményét tavasszal statikai okokból le kellett zárni.

Az 1968-ban épült épületrészt utoljára 2005-ben építették át. A márciusban végzett vizsgálatok szerint a tavi felépítmény fő része már veszélyessé vált, ezért kellett lezárni.

Az államtitkár hangsúlyozta, a tófürdő és a tavon lévő vagy tóhoz kapcsolódó szolgáltatások jelenleg is zavartalanul működnek, látogathatók. 

A kormányhatározat arról is szól, hogy szeptember végéig le kell tenni az asztalra a Hévízi-tó és a hévízi kórház hosszú távú fejlesztési koncepcióját annak érdekében, hogy a létesítmény színvonalát a jövőben is tartani tudja.

Sajtótájékoztató a Hévízi Tófürdő tavi fürdőépületének helyreállításáról Hévíz, 2025. július 9. A Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépülete az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtótájékoztatójának napján, 2025. július 9-én. A kormány 381 millió forint támogatást ad az épület rövidtávú helyreállítására. MTI/Katona Tibor

Nagy Bálint megjegyezte, az ideiglenes felépítményre azért is szükség van, mert az átfogó felújítást, fejlesztést úgy kell majd végrehajtani, hogy biztosítva maradjon tó látogathatósága. Mint mondta, reményei szerint az ideiglenes felépítmény ez év végére megvalósul. Arra kérdésre, hogy az előzetes becslések szerint mennyibe fog kerülni a fürdő teljes felújítása, Nagy Bálint úgy becsülte, hogy a tó körüli teljes infrastruktúrát, így a kórházat is érintő beruházás megvalósítása több tízmilliárd forintos tétel lesz.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...