Horvátországban újabb enyhítésekről döntött a kormány

Horvátországban újabb enyhítésekről döntött a kormány: megnövelték a rendezvényeken részt vevők létszámhatárát, meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét, valamint eltörölték a diákok tesztelési kötelezettségét, közölte Andrej Plenkovic miniszterelnök.

Plenkovic kiemelte: azokon a rendezvényeken – nyílt és zárt térben egyaránt , amelyeket Covid-igazolványok felmutatásához kötnek, nem lesz többé létszámkorlátozás. A vendéglátóhelyek éjfél helyett éjjel kettőig tarthatnak nyitva, és a diákoknak nem kell többet hetente egyszer gyorstesztet végeztetniük az iskolákban.

A miniszterelnök szerint bár a koronavírus omikron variánsa kevésbé vezet súlyos lefolyású megbetegedéshez még mindig fokozott elővigyázatossággal kell eljárni, mert a vírus jelen van, és az állampolgárok egy részénél okozhat súlyos szövődményeket.

Davor Bozinovic belügyminiszter elmondta: az enyhítések péntektől lépnek érvénybe, de ez nem jelenti azt, hogy "onnantól kezdve felelőtlenül viselkedhetünk". Rámutatott: a vendéglátóhelyek esetében még egy változás várható: azok az éttermek és kávézók, amelyek védettségi igazolást kérnek a belépéshez, az álló vendégeket is kiszolgálhatják.

Azokon a nyilvános rendezvényeken, ahol nem kérnek védettségi igazolást, nyílt térben a korábbi 100 helyett 200-an lehetnek jelen, zárt térben pedig 50 helyett 100 fő a jelenlévők számának felső határa  mondta a tárcavezető, és egyben jelezte, hogy megszűnik a Covid-igazolványok bemutatásának kötelezettsége az amatőr kulturális és művészeti előadásokon, vásárokon és egyéb gazdasági és turisztikai rendezvényeken zárt térben.

A szociális ellátásban dolgozók a jövőben kivételt képeznek a heti két kötelező tesztelés alól közölte a miniszter.

A maszk viselésére vonatkozó rendeletet nem függesztette fel a kormány, zárt térben továbbra is kötelező marad, nyílt térben viszont csak ott, ahol nem lehet betartani a távolságtartás szabályait.

Az elmúlt 24 órában 2032 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban, és a vírus okozta Covid-19 betegségben kilencen hunytak el. Kórházban 696 beteget ápolnak, közülük 42-en szorulnak lélegeztetőgépre. A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 309 094-en kaptak védőoltást, közülük 2 235 368-an már a második adagot is beadatták maguknak.

*

A világon 468 132 388 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 070 885 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 465 927 342 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 065 260 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...