Horvátországban rövidül a karanténkötelezettség az oltottaknak

Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel, jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója szombaton, a válságstáb ülését követően. Nemzetközi hírek.

Az intézkedések azután lépnek életbe Horvátországban, hogy a HZJZ megfogalmazza a pontos ajánlásokat.  A döntést az igazgató azzal magyarázta, hogy a koronavírus omikron változatának lappangási ideje valamivel rövidebb ideig tart, és a betegség lefolyása is enyhébb, mint a korábbi variánsok esetében volt. Mindazonáltal emlékeztetetett arra, hogy az új vírustörzs megkerüli az immunrendszert, így a felgyógyultak és a beoltottak is újra megfertőződhetnek. Azok számára, akik nincsenek beoltva, továbbra is tíz napig tart majd a elkülönítés, húzta alá az igazgató.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: február 1-jétől a hónap végéig meghosszabbítják a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, és csak a határátlépési szabályokban lesznek változások. Figyelembe véve az Európai Unió útmutatásait, a beutazáshoz 365 napról 270 napra csökkentik a Covid-igazolványok érvényességi idejét két oltás esetén. Azok, akik nem rendelkeznek Covid-igazolvánnyal, továbbra is 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 24 óránál nem régebbi antigén gyorsteszttel is átléphetik a határt. A gyógyultsági igazolás érvényességi ideje 180 nap.

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 15 416 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 41-en hunytak el. Kórházban 1936 beteget ápolnak, közülük 183-an szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 293 314-en kaptak védőoltást, közülük 2 007 945-en már a második adagot is beadatták maguknak. A horvát statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az országban 17 százalékkal nőtt a halálozási arány a koronavírus-járvány alatt. 2021-ben 63 611-en haltak meg, a második világháború óta a legtöbben. Csak tavaly decemberben 7313 fő hunyt el, s ez 57,6 százalékkal több, mint az elmúlt öt év átlaga ugyanebben az időszakban.

A szomszédos Szlovéniában szombatra 14 878 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 11 beteg halt meg. Kórházban 726 beteget ápolnak, közülük 124-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 260 758-an kaptak védőoltást, közülük 1 209 834-en mindkét adagot felvették.

A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) szerint a kórházi kezelés kockázata a 65 év felettieknél a legmagasabb, közülük pedig sokan még mindig nincsenek beoltva. Szlovén járványügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy az enyhébb tünetek miatt sokan alábecsülik az omikron vírustörzs okozta megbetegedések veszélyeit.  A ljubljanai orvosi egyetem előrejelzése szerint a napokban tetőzhet a járvány az országban, majd azt követően várhatóan csökken majd a napi új esetek száma.

*

A Spallanzani római járványkórházban az új koronavírus-járvány 2020. január 29-én azonosított, legelső betegeiről emlékeztek meg szombaton, miközben Olaszország a pandémia harmadik évét az oltási igazolás általános bevezetésével kezdi el.

A Spallanzani orvosai és ápolói az évfordulón sajtónyilvános találkozón felidézték a két évvel ezelőtti történéseket, amikor egy kínai turista házaspárt szállítottak a kórházba a fertőzés tüneteivel. A kínai férj és feleség volt az első azonosított Covid-19 beteg Olaszországban. A kínaiak római szállodájukban vették észre magukon a tüneteket. A Spallanzaniból április második felében távoztak, gyógyultan. Ezt követően, 2020. január utolsó napján Róma felfüggesztette a Kínából érkező közvetlen légi járatokat. Hat hónapos egészségügyi vészhelyzetet rendeltek el, melyet azóta is folyamatosan meghosszabbítanak.

A legelső olasz beteget majdnem egy hónappal később, február 20-án azonosították a lombardiai Codogno kórházában, ahol a súlyos állapotú 38 éves Mattián, nem találva rosszulléte okát, elvégezték a Covid-19 tesztet. Február 24-től a gócpont Lombardia és Veneto több önkormányzatát zárlat alá helyezték, majd március 8-tól az egész országot, amely május 18-ig teljesen leállt.

Teljes zárlatot rendeltek el 2020 október végétől is több hónapra, majd 2021 tavaszán is. Az utóbbi két év alatt több mint 10,5 millióan betegedtek meg, a halottak száma meghaladja a 145 ezret.

Olaszország az egyetlen, amely emléknapot vezetett be a betegségben meghaltak emlékére, melyet március 18-án tartanak. Azon a napon, amikor Bergamo városából katonai kamionok sora indult el koporsókkal más térségek krematóriumai felé.

A járvány első évében az olasz hazai össztermék (GDP) esése megközelítette a kilenc százalékot, és 1,2 millió munkahely szűnt meg. Tavalyi adat szerint az olaszok több mint 27 százaléka depressziós tüneteket mutat, a fiatalok között az arány meghaladja a 34 százalékot. Jelenleg az ország túl van az omikron variáns okozta negyedik hullám tetőzésén, de az esetszám jelentős csökkenését csak a következő hetekben várják.

Február elsejétől az élet majdnem minden területén bevezetik az oltási igazolás használatát. A koronavírus elleni oltottsági igazolást minden nyilvános helyen be kell mutatniuk a 12 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények, gyógyszertárak és az alapvető szükségcikkeket árusító üzletek. Oltási igazolás szükséges többek között a ruha- és könyvesboltokban, a sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, zárt és szabadtéri vendéglátóhelyeken, hotelekben, a városi tömegközlekedésben és a távolsági járatokon.

Az oltottsági igazolás legalább három adaggal érvényes az ötven év felettiek számára, akik február 15-től anélkül munkát sem végezhetnek sem az állami, sem a magán ágazatban. Az oltás nélküli ötven év felettiekre bírságot szabnak ki.  Kilenc olasz régióban már azonosították az omikron 2 variánst a betegekben.

*

A világon 372 147 152 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 657 040 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 369 910 181 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 649 714 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...