hirdetés

Hónapok óta késik a rezidens orvosok ösztöndíja

Egyre több megkeresés érkezik a Magyar Rezidens Szövetséghez az első éves orvosoktól, ugyanis egyesek akár nettó 200 ezer forinttal is kevesebb juttatást kapnak jelenleg, mint amennyire számítottak.

A korábbi orvosbér-emelések során több olyan ösztöndíj is beépült a fizetési rendszerbe, melyek célja a rezidens orvosok alacsony alapbérének kiegészítése. Ezek az ösztöndíjak így fontos szerepet játszottak az orvoselvándorlás csökkentésében, valamint a szakmák közötti megfelelő eloszlásban is, hiszen a hiányterületeken akár 200 ezer forint is lehet a plusz ösztöndíj – írja szerkesztőségünknek küldött közleményében a szövetség.

Mint írják, a helyzet a tekintetben is aggasztó, hogy a 2022-ben munkába álló fiatal orvosok számára az ösztöndíjak kiírása még nem történt még meg, melyek a korábbi években január hónapban már elérhetőek voltak. Az MRSZ információi szerint a késés fő oka, hogy a hatályos költségvetésben megállapított keret nem elegendő az ösztöndíjakhoz, így kormánydöntés szükséges a módosításhoz.

Dr. Vámosi Péter, a szervezet elnöke elmondta: a héten ismét a Belügyminisztériumhoz fordultak kérve, hogy sürgősen pótlolják a tavaly munkába álló rezidens orvosok ösztöndíjának kiírását. Kérték azt is, hogy a későbbi, esetleges átalakítási tervekről is tájékoztassa a minisztérium az idén frissen végzett orvosokat, hiszen már jelenleg is zajlanak az ő állásinterjúik is, és az elhelyezkedés során sokaknak fontos szempont az ösztöndíjak léte, illetve mértéke is.

(forrás: Magyar Rezidens Szövetség)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...