Hogyan változnak az álmaink az életkorunkkal?
Nemcsak álmaink tartalma, hanem gyakorisága, élénksége is változik a korral, illetve az is, mennyire emlékezünk rájuk, írja a hvg.hu.
Az álmok fejlődésének, változásainak egyik legegyszerűbb és leggyakoribb magyarázata 1971-ben született. Ezen elmélet szerint az álmaink általában azt tükrözik, amit ébren is átélünk, viszont az alvás és a valóság közötti párhuzamok nagyon keveset árulnak el arról, hogy miért és hogyan változhatnak álmaink a felnőtté válás során, írja a lap.
„Az álmodásban bekövetkező változások az élet során az agy fejlődése, az alvás architektúrája és a kognitív-érzelmi érés közötti összetett kölcsönhatást tükrözik” – idézi a LiveScience Giulio Bernardit, az olaszországi IMT School for Advanced Studies Lucca Alvás, Plaszticitás és Tudatos Élmény (SPACE) kutatócsoportjának vezetőjét. Az alváskutató elmondta, hogy az emlékezettől az alvás minőségéig sok minden befolyásolhatja, hogyan éljük meg az álmokat és azok utóhatását.
A kicsik álmai viszonylag egyszerűek, állatokat, statikus tárgyakat és szimpla interakciókat tartalmaznak. Serdülő- és fiatal felnőttkorban az álmok élénkebbekké, érzelmesebbekké, sőt néha kaotikusabbakká válhatnak: gyakoriak a zuhanásról, menekülésről szóló álmok, félelmek, szorongások, tükrözve az élet átmeneteit, az identitáskeresést, a hormonális változásokat.
Felnőttkorban az álmok kicsit hétköznapibbá válnak. Furcsa álmok és rémálmok ugyan továbbra is előfordulnak, de a serdülőkori agresszió kezd elhalványulni. Előkerülnek a stressz, a munka, a határidők, a mindennapi feladatok álombeli jelenetei, azaz az álomvilág egyre inkább az ébrenlét rutinjait tükrözi. Idős korban az emberek általában már nem számolnak be annyi álomról. Az álmokban kevesebb az érzelmi intenzitás, gyakran homályosabbak vagy részletszegényebbek a felidézett élmények.























