hirdetés
2025. július. 31., csütörtök - Oszkár.
hirdetés

Hogyan mérsékelhetők a rezidensek adminisztrációs terhei?

A fiatal orvosokat az adminisztráció gyakran jobban leterheli, mint maga a gyógyítás. Ideje digitalizálni és észszerűsíteni a rezidensképzést – írja az Orvosok Lapjában Vámosi Péter, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Kevés fiatal orvostanhallgató gondolja azt, hogy miután sokévnyi munka után átveszi a diplomáját, elkövetkező, fiatal orvosi éveiben többet fog papírokat kitölteni és a számítógépben adminisztrálni, mint beteget vizsgálni. Pedig a valóság sokszor közelebb áll ehhez, mint szeretnénk. Az orvosi hivatás iránt elkötelezett pályakezdők az egyetemi évek után rezidensként újabb komoly kihívásokkal néznek szembe – nemcsak szakmailag, hanem adminisztratív szempontból is. Mindez nem csupán fárasztó, de időrabló is. Az orvoslásra vonatkozó szabályok jogi okokból is nagyon szigorú adminisztrációs fegyelmet kívánnak a betegellátás kapcsán. Épp ezért ideje lenne átgondolni, hogyan tehetnénk hatékonyabbá, emberibbé és digitálisabbá legalább a nem a betegellátáshoz, hanem csak magához a szakképzési rendszerhez kapcsolódó adminisztrációt.

Elsőként azokkal az alapadatokkal érdemes kezdeni, amelyeket számtalan szerv részére újra és újra meg kell adni, mintha nem lenne egységes nyilvántartás. Pedig van: a személyes adatok, a diploma, a szakvizsga minden adata, a működési engedély – mind szerepelnek az OKFŐ központi adatbázisában, az alap- és működési nyilvántartásban. Mégis, amikor például a kamara, az OKFŐ valamilyen hatósági eljárást folytat, a szakképzési központ ügyintézést végez, vagy pályázunk az RTP (Rezidens Támogatási Program) ösztöndíjaira, rendre újra és újra kérik ezeket a dokumentumokat és adatokat. Nemcsak felesleges időt vesz el az ismétlődő ügyintézés, de növeli a hibák lehetőségét is. Egy korszerű rendszerben ezek az adatok automatikusan elérhetőek lennének az OKFŐ irányából a megfelelő szervek számára – az orvos engedélyével, vagy akár jogszabályi engedély alapján, hivatalból. Ugyanez igaz a Magyar Orvosi Kamara felvételi kérelmére is: a pecsétszám (hivatalos nevén alapnyilvántartási azonosítószám) nem csupán egyedi azonosítóként szolgál a gyógyító munka során, hanem a névvel együtt elérhetővé teszi az orvos valamennyi releváns adatát az OKFŐ nyilvános keresőjéből vagy közvetlen adattovábbítás által.

(...)

A képzés során felmerülő pénzügyi elszámolások is reformra szorulnak. Jelenleg az OKFŐ a különböző díjakat, például a támogatásokat, napra arányosítottan lebontva utalja, ennek megfelelően napi szintű jelentéseket vár el. A gyakorlati képzés viszont természeténél fogva nem ilyen precízen strukturált: előfordulhat, hogy a gyakorlati idő nem napi szinten, hanem hetente, esetleg tömbösítve valósul meg, különösen kisebb képzőhelyeken. Egy rugalmasabb, havi vagy moduláris elszámolás nem csupán a valós munkát tükrözné jobban, egyszerűsítené is az elszámolást. Különösen nagy nehézségek merülnek fel a szabadságok kezelésében is. Jelenleg előírás, hogy adott gyakorlat idejére vonatkoztatva meghatározott számú szabadságot lehet igénybe venni, ennek túllépése problémát okozhat, akár utólag is, különösen, ha nem csak tervezett, hanem betegszabadság is szükséges. Pedig a képzés eredményessége nem az alapján dől el, hogy egy évben ki hány napot vett ki, hanem hogy a képzési célokat teljesítette-e. Ha a ciklus végén kiderül, hogy valaki gyakorlati hiányosságot mutat, azt pótolhatja – méghozzá úgy, hogy a szakképzési grémium soron kívül fogadja. Így nem a szabadságon van a hangsúly, hanem a szakmai teljesítményen.

Az egyik legnagyobb adminisztratív teher a beavatkozások igazolása. A jelenlegi gyakorlat szerint a RENY rendszerbe havonta fel kell vezetni az összes elvégzett beavatkozást, tételesen, gyakran több száz soron keresztül. A legjobb példa erre az egyik egyetemi régió, ahol a rezidensnek egy A4-es lapon, húszsoros táblázatban, tízjegyű kódokkal kell dokumentálnia több ezer beavatkozást. Ez nemcsak időrabló, hanem teljesen életszerűtlen is – különösen annak fényében, hogy az ellenőrzés során ezek az adatok amúgy is a kórház medikai rendszeréből (Medsol, Medworks stb.) szerezhetők be. Észszerűbb volna, ha elegendő lenne megadni a beavatkozás típusát és darabszámát, akár havi tömbösítéssel. Hosszabb távon pedig szükséges lenne egy informatikai háttér kialakítása, amelyben ezek az adatok automatikusan rögzülnek.

Ugyanez a digitalizációs igény vonatkozik a gyakorlati igazolásokra. A jelenlegi rendszerben több helyen még a rezidens mindig kézzel tölti ki, az intézet nevében többen is aláírják (többek között a gazdasági igazgató!), majd postán továbbítja az igazolásokat – ami rengeteg időt, energiát és hibalehetőséget rejt magában. Ha a rezidensképzési portálon lehetne ezeket elektronikusan benyújtani, az intézet digitálisan jóváhagyhatná, az OKFŐ pedig azonnal láthatná, megszűnne a felesleges postázás, gyorsulna az ügyintézés.

(...)

Összességében nem új rendszerek kellenek, hanem a meglévők észszerűbb működtetése, valamint a digitalizáció lehetőségeinek kihasználása. Az orvosi hivatás túl értékes ahhoz, hogy adminisztratív zsákutcákban veszítsünk el időt, energiát és motivációt. A rezidensképzés átgondolása nemcsak az orvosokat tehermentesítené, hanem végső soron a betegellátás minőségét is javítaná. Mert ha kevesebb a papírmunka, több idő marad arra, amiért ezt a hivatást választottuk: gyógyítani.

A teljes írást az Orvosok Lapja

(forrás: Orvosok Lapja)

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...