Hiány és pazarlás
Időről időre, immár 25 éve felmerül a kórházak eladósodásának problémája mint a magyar egészségügy állapotának egyik fokmérője, írja a Magyar Időkben Ivády Vilmos egészségügyi közgazdász.
Az Állami Számvevőszék, saját nézőpontjából és saját eszközeivel, mindenképpen igyekszik hozzájárulni az egészségügy jobb működéséhez. Ugyanakkor a probléma jobb megértését és a hatékony megoldás keresését további szempontok ismertetésével is szükséges elősegíteni, mivel a szabálytalanságok megszüntetése önmagában még nem eredményez a beteg számára is érezhető javulást.
Az első ilyen szempont, hogy nemcsak az egészségügyi intézmények rossz gazdálkodása okozza az adósságot, hanem olyan tényezők is, melyekre azok vezetőinek nincs ráhatásuk. Ilyen például az egészségügyi szolgáltatások egyenetlen díjszabása. Ez azt jelenti, hogy egyes szakmák, például az onkológia, a kardiológia az átlagnál jobban vannak finanszírozva, és súlyuk szerint segítenek eltartani a veszteséges szakmákat, például a traumatológiát, a sebészetet, a belgyógyászatot.
A kórházaknak nincs ráhatásuk arra, hogy milyen szakmaszerkezetben kell működniük, milyen betegeket kell ellátniuk, ezért ennek költségkihatásait sem lehet számonkérni rajtuk. Az orvosi gép- és műszerparkot saját forrásból cserélni vagy fejleszteni kényszerülő kórház vagy az ellátási területén kívüli beteget is fogadó kórház is adósságot halmozhat fel, miközben az egészségpolitikai célkitűzések szerint cselekszik: javítja a betegellátás színvonalát és hozzáférhetőségét.
Az első szempontból következik a második: az egészségügyi intézmény gazdálkodási eredményének két összetevője van. Az egyik a menedzsment teljesítménye, a gazdálkodás szabályossága (erre fókuszál az ÁSZ), a másik a kórházi működés fentebb említett külső adottságai és a menedzsment által vállalt többletfeladatok. Ebből következik, hogy a kórházi adósságok megszüntetéséhez nem elegendő a menedzsmentet számonkérni és felelőssé tenni.
Az államnak is megvannak a maga feladatai. Sőt, az állam – annak ellenére, hogy egyre több forrást biztosít az egészségügynek, elsősorban béremelések formájában – az elsődleges felelős a már régóta kialakult helyzet fenntartásáért, hiszen ő a kórházak tulajdonosa, működésük felügyelője, a kórházi vezetők kinevezője és a működtetést meghatározó feltételek biztosítója.
A harmadik szempont az állam által fenntartott rossz gyakorlat az adósságot felhalmozó kórházak pénzügyi megsegítésében. Mivel az adósságrendezés során eddig nem tudták megmondani, hogy melyik kórháznál mekkora a menedzsmenthiba és mekkora a külső körülmények szerepe a pénzügyi helyzet kialakulásában, egységesen az adósság nagysága képezte a megsegítés alapját, függetlenül annak okától.
