hirdetés

 

Hetvenezer éve majdnem kihalt az emberiség

A kihalás szélére került az emberiség mintegy hetvenezer évvel ezelőtt - állítja egy új humángenetikai tanulmány, amely az amerikai Journal of Human Genetics című folyóiratban jelent meg.

A vizsgálatok szerint ebben az időben a teljes populáció mindössze kétezer főre apadt, majd a korai kőkorszakban aztán fokozatosan ismét gyarapodni kezdett.
Ez a kutatás ékesen bizonyítja a genetika rendkívüli hatalmát, hogy képes betekinteni fajunk történelmének legfontosabb eseményeibe: a korai emberek aprócska hordáit szétszórják a kegyetlen környezeti viszonyok, hogy aztán visszatérjenek, és benépesítsék a világot. Ez egy valóságos, génjeinkben megírt eposz - mondja Spencer Wells, a National Geographic Society tagja, a társaság Genographic (kb.: géntérkép) nevű projektjének igazgatója.
A mitokondriális DNS-vizsgálatot (a sejtek energiaközpontjaiként funkcionáló szervecskéinek saját örökítőanyaga) korábban már használták a "mitokondriális Éva" felkutatására. Ez a közös emberi ősanya Afrikában élt, nagyjából 200 ezer éve. A mitokondriális DNS (mDNS) a nőági géntörténet kutatására alkalmas, mivel mitokondriumok a spermiumokban nem, csak a petesejtben találhatók, ezért örökítőanyaguk csak az anyától származik.
Az emberi faj Afrikából való kirajzása és a világ benépesítése nagyjából 60 ezer éve kezdődött, de "Éva" és a migráció közötti időről keveset tudunk. A kutatás a dél-afrikai khoi és san busman törzsek tagjainak mDNS-ét vizsgálta, mivel ez a nép mintegy 90-150 ezer éve elszakadt az emberiség többi csoportjától. Ennek alapján az izraeli és amerikai szakértőkből álló csoport megállapította, hogy az emberi faj még a kőkorszak előtt aprócska populációkra szakadt, majd újraegyesültek, s ezt követően indultak világhódító útjukra.
90-135 ezer évvel ezelőtt rendkívüli módon száraz időszakok köszöntöttek Kelet-Afrikára, s talán ennek következtében töredezett szét az emberi populáció kicsi, izoláltan fejlődő csoportokra.
Ki gondolta volna, hogy nem is olyan régen, mindössze hetvenezer évvel ezelőtt éppen a szélsőséges klíma miatt került a népesség a kihalás szélére - mondta Meave Leakey paleontológus, a program tanácsadója.Ma mindebből semmit sem látni: amerikai demográfusok szerint immár 6,6 milliárdan osztozunk a bolygón.

 

MTI-Panoráma

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...