hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Helyettes orvosok segítségét kéri a FAKOOSZ

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége azt kéri, hogy aki tud, segítse a borsodi orvosok munkáját. Mint közleményükben írják: aki teheti 1-2 napra, vagy egy-egy váltás erejéig próbálja meg tehermentesíteni a szakembereket, akár az árvíz alatt, akár a későbbiek során, az oltások beadásakor is.

Jelentkezni dr. Dudás Csilla felsőzsolcai háziorvosnál lehet a 06-30-255-8328-as telefonszámon.

Azok, akik személyesen nem tudnak elmenni, részt venni a kárenyhítésben, de segíteni szeretnének, azt a FAKOOSZ Alapítványán keresztül megtehetik. A szervezet arra kéri az orvosokat, hogy „lehetőségei szerint próbáljanak előmozdítani egy komolyabb forrás összegyűjtését”.

Az alapítvány számlaszáma, ahová a felajánlásokat várják:

Falus Körzeti Orvosokért Alapítvány

10404900-49011953-00000000

A Közlemény rovatba az alábbi szöveget kérik feltüntetni:

„Borsodi árvízkárosult háziorvosoknak” valamint a támogató címét

A befolyt összegekről a FAKOOSZ hírlevelében folyamatosan tájékoztatást adnak. A felhasználásáról az érintett háziorvosok bevonásával az Alapítvány kuratóriuma fog dönteni.

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés