hirdetés
2025. október. 05., vasárnap - Aurél.
hirdetés

Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program: folytatása következik

Folytatódik a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Helybe visszük a szűrővizsgálatokat programja – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Csökölyön.

Müller Cecília a Somogy megyei községben sajtótájékoztatón elmondta: az NNK szűrőbuszai 2022-ben 53, megkeresésre további 54 településen jelennek meg, hogy azon kistelepülések lakosai is helyben vehessék igénybe a vizsgálatok lehetőségét, akik lakóhelyük közlekedési adottságai miatt azokra nehezen jutnak el. A tisztifőorvos a kezdeményezés idei első állomásán hangsúlyozta: "nem szabad homokba dugni a fejünket", a szűrés életet ment, az idejében felismert betegség sikeresen gyógyítható, és ez rengeteg értékes életévet ment meg.

Bár a születéskor várható élettartam Magyarországon is nő, öt évvel elmarad az európai átlagtól – közölte Müller Cecília, aki egyúttal felhívta a figyelmet az egészségben eltöltött évek fontosságára, és ehhez elengedhetetlennek nevezte, hogy "törődjünk magunkkal".

Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy Magyarországon és sok európai országban is a daganatos, valamint a szív és érrendszeri betegségek okozzák a legnagyobb népegészségügyi problémát, ezek ellen szeretnék felvenni a harcot, a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, továbbá népszerűsíteni az egészséges életmódot. Magyarország 30 ezer embert veszít el évente daganatos megbetegedés miatt, ennek nagy része megelőzhető lenne, sőt vissza lehetne állítani a páciensek egészségét.

A tisztifőorvos szólt arról, hogy a szűrőbuszokban a vizsgálatok köre bővül, az általános állapotfelmérésen túl már nőgyógyászati, kardiológiai vizsgálatra, tüdőbetegségek kiszűrésére, anyajegyek, nyaki erek vizsgálatára is lehetőség van.

Vizsgálatra várakoznak egy szűrőbusznál a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)
Vizsgálatra várakoznak egy szűrőbusznál a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)

A program önkormányzatokkal, kormányhivatalokkal, háziorvosokkal, a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi szolgáltatókkal, az Egészségfejlesztési Irodákkal, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézettel, valamint ettől az évtől az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel szoros együttműködésben valósul meg, és olyan településeken is zajlik majd, ahol korábban már jártak a szűrőbuszok  tette hozzá.

Müller Cecília felidézte: a kezdeményezés 2018-ban indult, 2021-ig 371 településen, 416 szűrési napon több mint 30 ezer pácienst vizsgáltak meg, és a szűréseken 2021-ben megjelent több mint 5 ezer ember közül 3 ezernél találtak valamilyen elváltozást.

Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója azt mondta, munkatársai a vizsgálatok alatt arra ösztönzik a dohányosokat, "tegyék le a cigarettát", hogy jobb legyen az életminőségük, megelőzzék a légzőszervi betegségeket.

Vajer Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet osztályvezetője a szűrővizsgálatok fontosságára utalva arról szólt, hogy a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" programban érintett települések lakossága az átlagnál elhízottabb és nagyobb a dohányosok aránya, sok esetben a kockázatok miatt jelentkező krónikus betegségek a mindennapi életüket akadályozzák. A legtöbb krónikus betegség életmódváltással elkerülhető, a halálos kimenetel elodázható, a betegségteher csökkenthető  közölte.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...