Háttérbe szoruló fizikális vizsgálat-folytatás

Egyre személytelenebb betegellátás
Nem hiszem, hogy bármikor veszíthetne jelentőségéből a fizikális vizsgálat. Ez a diagnosztikai folyamatok alapja. Úgy szoktam mondani, hogy aki megtanul nem szervókormányos autóval vezetni, annak később könnyű dolga lesz a szervókormányossal. Arra gondolok, hogy ha valaki tud fizikálisan vizsgálni, akkor utána sokkal jobban tudja értelmezni a képalkotó eljárások leleteit. Elképzelhető olyan helyzet, hogy ha valaki csak a technikai eszközökre támaszkodik, ezek hiányában nem tud továbblépni. Mégis érzékelhető az a tendencia, hogy egyre kevesebb a fizikális vizsgálat. Tapasztalatom szerint a tankönyvben leírt módon senki nem csinálja végig sem ezt, sem az anamnézisfelvételt. Idegenkednek attól, hogy a beteget levetkőztessék. Talán ez is hozzájárul, hogy egyre személytelenebbé válik a betegellátás.
Klinikai gyakorlatra heti két óra jut egy-egy tárgyból. Ennek kihasználhatósága a tanár és a diák oldaláról egyaránt nagyon személyfüggő. Vannak, akik fontosnak tartják, ezért amikor ilyen oktatóhoz kerülünk, együtt hallgatjuk meg a beteget, megkeressük azokat, akiknek az esetéből igazán tanulhatunk. Közösen kopogtatunk és az oktató megmondja, jól csináljuk-e. Akadnak azután olyanok is, akik magát a gyakorlatot sem tartják fontosnak. A diákok között is van, aki szívesebben áll a sor végére. Buktatásról nem hallottam ilyesmi miatt, valószínűleg a számonkérés sem a legszigorúbb. Ami a tanulni vágyó diák számára igazán ér valamit, az az egy hónapos nyári gyakorlat, ahol nem csak a propedeutikát lehet jobban elsajátítani. Én sok emberséget tanultam ennek során, meg azt, ami a munkához fontos, de az oktatásban nem kap teret, hogy miként kell a betegekkel kommunikálni.
SZABÓ ÁRON SZTE ÁOK, IV. ÉVES HALLGATÓ

Szerencse is kell
Nagy hátrány, hogy 15 hallgató jut egy-egy gyakorlatvezetőre. Ha ennyien bemegyünk egy kisebb betegszobába, lehetetlen, hogy mindegyikünk hozzáférjen a beteghez. Szerencsére is szükség van, mind a gyakorlatvezető elkötelezettsége terén, mind abban, hogy milyen betegek fordulnak meg az intézményben, mert például óraüvegkörmöt, dobverőujjat még csak fényképen láttam. A nyári gyakorlatot is el lehet lógni, a csoportunkba érkezett évismétlők között akad olyan, akinek nullával egyenlő a gyakorlati tudása. Tapasztalatom szerint egyetlen oktató sem tette még szóvá, mennyire kellemetlen ez. Nem általános, de sokszor előfordult, hogy a betegnél találtakat később megbeszéltük, ám nem mentünk vissza hozzá, mikor már tudtuk, mit is kellett volna látnunk vagy hallanunk. TEJEDA DÁNIEL SZTE ÁOK, IV. ÉVES HALLGATÓ

Új tankönyv, szigorúbb számonkérés
Ma a legkisebb háziorvosi rendelő számára is elérhetők a pontosabb leletet adó vizsgálatok, elsősorban az ultrahang. Ami miatt viszont még inkább előtérbe kerültek a nem invazív vizsgáló eljárások, az a propedeutika algoritmusának végrehajtásához szükséges idő. Nyilván vannak az alapellátásban olyan időszakok, amikor a klaszszikus betegvizsgálat alkalmazása az időhiány miatt lehetetlen. Ennek ellenére amellett vagyok, hogy a klasszikus belgyógyászati propedeutikát mindenképpen fenn kell tartani, például azért, hogy a drága vizsgálóeljárásokat ne feleslegesen alkalmazzuk. Én minden betegnek meghallgatom a szívét ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt, és összehasonlítom a saját tapasztalatomat az echokardiográfiás vizsgálattal, mert azt gondolom, hogy ha a klasszikus belgyógyász jól ismeri a propedeutikát, az jelentősen növeli a tudását és magabiztossá teszi a diagnosztikai készségét.
Dékánként rendkívül fontosnak tartom az egyetemi oktatásban a klinikai gyakorlati oktatás fejlesztését. Ezt már a dékáni bemutatkozó előadásomban is hangsúlyoztam. Hamarosan megjelenik az új magyar belgyógyászat tankönyv, amelynek egyik szerkesztőjeként tudom, hogy ebben 250 oldalt tesz majd ki a propedeutika. Éveken át elnökölve a záróvizsga- bizottságban észleltem, mennyire rossz a hallgatók gyakorlati tudása. Ezért nem a hallgatókat kell hibáztatni, hanem az oktatást. Ott fogalmazódott meg bennem az is, hogy egy új belgyógyászati tankönyvben erre mekkora hangsúlyt kell fektetni.
A másik nagyon lényeges dolog a Kútvölgyi Klinikai Tömbben helyet kapott készséglabor működése bebizonyította, hogy amennyiben megfelelő módszerekkel előtanulmányokat folytat valaki, tehát bábukon, modelleken vénázni tanul, beavatkozásokat sajátít el vagy komputeres módszerekkel tanulja a diagnosztikát, sokkal könnyebben teszi magáévá a klasszikus propedeutikát.
Tökéletes diagnosztát nyilvánvalóan nem lehet hat év alatt képezni, de az alapokat minden új kollégának meg kell adni az egyetemen. A kérdés, van-e az illetőben valami abból az ősi kíváncsiságból, amely egy orvost életének alkonyáig jó diagnosztává tesz. A jó blikkdiagnózis felállítása kellő tapasztalat birtokában könnyű, de azért a tapintással, a hallgatózással, a beteggel való közvetlen kontaktussal még több olyan jelet lehet felismerni, ami fontos a frappáns és gyors diagnózishoz. És egy ilyen frappáns felismerés mennyit spórol adott esetben az orvostudomány vagy a finanszírozás számára! Azt viszont váltig állítom, hogy ma már egy hasi ultrahang inkább szűrő-, mint célzott vizsgálat, egyrészt az olcsósága, másrészt a hozzáférhetősége miatt.
Bevezettünk a Semmelweis Egyetemen egy kreditpontokat érő klinikai gyakorlati képzést, amelyet fakultatív tárgyként választhatnak a hallgatók. Fél év alatt előírt számú órát kell eltölteni valamelyik klinikán, tutoriális ellenőrzés mellett. Rendszeresen bejár egy osztályra a hallgató, és ha az ellenőrzést is sikerül úgy megoldani, hogy valóban objektív legyen, akkor elértünk a célhoz.
PROF. DR. KARÁDI ISTVÁN DÉKÁN, SEMMELWEIS EGYETEM, ÁOK