hirdetés

Három éves a fogászati terv

A hvg.hu hosszan kereste a külföldi páciensek ezreit, a külföldi szervező irodákat és a gazdaságélénkítő reklámhadjáratot, de nem találtuk a beígért eredményeket – írják az államilag támogatott fogprogramról.

Pár nap híján pontosan három éve, 2011. április 21-én írt alá Orbán Viktor miniszterelnök együttműködési megállapodást egy átfogó fogturizmus-fejlesztési program megvalósításáról az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Szűcs Lászlóval – idézi fel a lap. Az ünnepélyes szignózást a Herceghalmon megrendezett konferenciára összesereglett több mint 400 fogorvos nézte végig, míg sokan az interneten követték az ágazat nagy eseményét. Utólag is úgy emlékszik mindenki, hogy a szakma roppant lelkes volt, rengeteget vártak a programtól, amely sokat is ígért: az ország nyugati részén Sopron epicentrummal évtizedek óta alakuló, majd a fapadosoknak köszönhetően Nyugat-Európáig lendületesen terjeszkedő magyar fogturizmus újabb aranykorát.

Bár „Orbán fogorvosát” időnként azóta is elővette a média, pont a lényegről, a nagy hévvel beharangozott program eredményeiről keveset lehetett tudni. Még mindig „fogászati nagyhatalom” vagyunk? Mennyit tett ehhez hozzá három év alatt a magáncég-csoport, amelyet egyetlen kormányzati húzással az évi több mint 60 milliárdos bizniszt jelentő fogturizmus csúcsára pakoltak? A magyar fogászoknak hála már 2011-ben is a kontinentális élmezőnybe tartoztunk: ha ezt az állami segítség még meg is tolta, akkor mostanra már mindent el kellene özönlenie a fogturistáknak – de akkor ez miért nem látszik jobban? – tette fel a kérdést a hvg.hu az érintetteknek.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...