Harminc éves a Magyar Innovációs Szövetség

A szövetség erőfeszítéseinek eredményeképp ma már az az innovációs tevékenység a gazdasági élet meghatározó tényezőjévé vált.

A Magyar Innovációs Szövetséget 1990. december 14-én, 30, K+F, ill. innováció iránt érdeklődő szervezet alapította meg. Az innováció gazdaságélénkítő hatása az alapítás időszakában még sem a hazai közvéleményben, sem az államvezetésben nem volt elismert. Nem kis mértékben Szövetségünk erőfeszítéseinek eredményeképp ma már az „innováció” természetes kifejezéssé, az innovációs tevékenység a gazdasági élet meghatározó tényezőjévé vált. Alapításunk után 14 évvel egyik fő törekvésünk eredményeképp  2004-ben innovációs törvényt fogadott el az Országgyűlés, ellenszavazat nélkül, újabb 14 év elteltével megvalósult másik fő célkitűzésünk: létrejött az innovációs folyamatokat koordináló, összehangoló minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Szövetségünk az innováció területén működő különböző szervezeteket, intézményeket horizontálisan integráló, szakmai és érdekvédelmi szervezetként jött létre, és működik a mai napig, amely Európában egyedülálló. Az alapító intézmények, vállalatok közül hét még jelenleg is működik. A közvetlen és közvetett tagok (csak vállalkozások, ill. intézmények) száma megközelíti a hétszázat. Tevékenységünk, két önálló, de egymással szoros kapcsolatban lévő rendszerben valósul meg:

-       szakmai érdekképviselet, érdekérvényesítés,

-       innováció tevékenység elismertségét támogató akciók, rendezvények, szolgáltatások.

A Magyar Innovációs Szövetség

-       szakmai állásfoglalásai meghatározó módon befolyásolják a döntéseket minden kutatás-fejlesztést, innovációt érintő kérdésben, átlagosan havonta ad ki szakmai véleményt;

-       tisztségviselői átlagosan havonta tartanak előadást különböző szakmai rendezvényeken;

-       éves közgyűlése az innovációs szféra egyik legnagyobb szakmai eseményének számít;

-       alapító társtulajdonosként 22 innovációs szervezet létrehozását segítette;

-       képviselőin, megbízottain keresztül mintegy 20 testületben közvetlenül is képviseli tagszervezeteinek érdekeit;

-       a hazai sajtóban évente több száz híradás jelenik meg a tevékenységéről, 2006 óta Média Díjat adományoz;

-       kéthetente megjelenő Hírlevele az innovációban érdekeltek szélesebb körét informálja.

Évente szervezzük az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, melynek keretében több mint 4500 fiatalt mozgósítottunk, akik közül kiválasztottunk 405 kiemelkedően tehetséges magyar diákot.

Másik országos jelentőségű kezdeményezésünk a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat. Az eddigi felhívásokra beérkezett 1275 pályaműből 1100 volt megvalósult, sikeres innováció, és ezek közül 218 kapott különböző innovációs díjat. A díjak ünnepélyes átadására 2001 óta az Országházban kerül sor.

Az elmúlt 30 évben az innováció élénkítését támogató további kiemelt rendezvényeink voltak még:

-       az Innoforum Hazai Szellemi Termék Börze,

-       "Lépés a jövőbe" országos design pályázat,

-       NOVATech.Com, Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny,

-       EU Fiatal Tudósok Versenyének 15. döntője

-       a tudománynépszerűsítő THE és a „meet the scientist˝ programok.

A Magyar Innovációs Szövetség tisztségviselőit, szakértőit társadalmi munkában végzett kiemelkedő szakmai munkájukért állami kitüntetésekre, ill. díjakra terjesztette fel 2005-től kezdve. Tisztségviselőink összesen 18 alkalommal részesültek magas elismerésben.

Szövetségünk a mai napig alapvető célkitűzésének tekinti az innováció gyorsításának támogatását, az ország innovációs képességének növelését. A Szövetség azzal, hogy három évtizeden át következetesen képviselte az alapítók által megfogalmazott célokat, a hazai közéletben az innovációt érintő kérdésekben megkerülhetetlen tényezővé vált.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...