Hankó Balázs az Erasmus+ pályázatokról és a Pannónia Ösztöndíjprogramról

A beadási határidő meghosszabbítása lehetőséget teremthet arra, hogy egyetemeink benyújtsák a pályázataikat az Erasmus+ programra, mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy múlt pénteken, az uniós oktatásügyi miniszterek informális találkozója után közölte, nyitottságot mutat Brüsszel az Erasmus+ ügyében.

Hankó Balázs hozzátette, a nyitottságot ahhoz képest kell értékelni, hogy eddig teljes elutasítást tapasztaltak az Erasmus+ programban való részvétellel kapcsolatban. A diszkrimináció nehezen érthető, hiszen a felsőoktatás nemzeti hatáskör, ez pedig egy direkt uniós program, és a magyar kormány minden feltételt teljesített, ami Brüsszel részéről megjelent, jelentette ki az államtitkár.

Az Erasmus+ program esetében azt kérték, hogy május végéig hosszabbítsák meg a pályázati határidőt a modellváltott egyetemek esetében, emlékeztetett, kiemelve, kész szakmai válasszal rendelkeznek minden kérdésre, ami az összeférhetetlenségre vagy a kuratóriumi tagsági időre vonatkozik. Azonban a kormány nem vár Brüsszelre, elindította a Pannónia Ösztöndíjprogramot, amelynek segítségével a világ vezető egyetemeire juthatnak el a magyar hallgatók, hangsúlyozta Hankó Balázs. Az államtitkár úgy fogalmazott: megdöbbentő volt számára uniós kollégáinak csodálkozó arca, amikor tájékoztatta őket, hogy miközben ők az Erasmus+ sikeréről beszélnek, Brüsszel diszkriminatív döntése nyomán a magyar, és a Magyarországon tanuló 43 ezer külföldi diák alapvető korlátozásban szenved, nem vehetnek részt a mobilitási programokban.

Az uniós tagállamok képviselői azzal sem voltak tisztában, hogy Magyarország már négy hónappal ezelőtt elküldte a jogszabály-módosítási javaslatait, amelyekre eddig nem kapott választ, jegyezte meg. Közölte, két olyan követelésnek nem hajlandó eleget tenni a kormány, amely sérti a nemzeti szuverenitást és az egyetemi autonómiát: az egyik, hogy zárják ki a kuratóriumi tagok közül a magyar rektorokat, egyetemi tanárokat, professzorokat, a másik, hogy NGO-k mondják meg, kik legyenek a kuratóriumi tagok.

Hankó Balázs beszélt a megújított felvételi rendszerről is, rámutatva, több mint harminc százalékkal nőtt a jelentkezők és a felvettek száma. A felvételi rendszer sokkal rugalmasabbá vált, a pontrendszer jobban illeszkedik az egyetemek profiljához, az intézmények nagyobb döntési szabadságot kaptak, ez növeli az egyetemi autonómiát, ami versenyképesebb felsőoktatást tesz lehetővé.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár beszámolt arról, hogy a múlt heti brüsszeli találkozón bemutatta a Pannónia Ösztöndíjprogramot, amelynek keretében külföldi diákokat is várnak Magyarországra, a magyar hallgatók pedig a világ vezető egyetemeire juthatnak majd el. Tízmilliárd forint, nyolcezer diák, külön kétmilliárd forint a top kétszáz vezető egyetemre szerte a világban, 350 ezertől 500 ezer forintig terjedő ösztöndíj, és nem csak diákok, hanem oktatók, kutatók is részt vehetnek abban, összegezte röviden Hankó Balázs a tudnivalókat a programról. Kiemelte: mindazt, ami véleményük szerint hiányosság az Erasmusban, azt itt megoldották, és ezeket javasolják átvezetni az Erasmus+ programba is.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...