hirdetés

Hamarosan megnyílik a salgótarjáni onkológiai központ

A salgótarjáni a 14. sugárterápiás centrum az országban, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig az egyik legmodernebb, közli a nool.hu nyomán a Weborvos.

Öt évvel ezelőtt, a Modern Városok Program 17, 4 milliárd forintos kormányzati támogatásával kezdődött el a Szent Lázár Megyei Kórházban 3300 négyzetméteren az onkológiai központ kialakítása, amely az elkövetkező napokban megkezdheti működését. Erről dr. Szabó Géza, az intézmény főigazgatója és kollégái tartottak tájékoztatást, írja a nool.hu nyomán a Weborvos.

Mint a főigazgató elmondta, az onkológiai központban komplex kezelési lehetőségek egészítik ki egymást. Az onkológián kívül sugárterápiás és endovaszkuláris osztály is működik majd, emellett a kórházban az onkológiai műtétek feltételrendszere is lényegesen javulni fog. Ehhez kapcsolódik egy olyan érfestéses laboratórium komplexum, amellyel a szív- és érrendszeri betegségeket, illetve agyér-betegségeket is megfelelően lehet kezelni. A főigazgató kitért arra is: ehhez kapcsolódik az előbb említett endovaszkuláris onkológia is. Ezzel a technikával, az arra alkalmas formájú és megjelenésű daganatos betegségekben, akár minimális beavatkozással lehet lényeges terápiás sikert elérni.

– Az új onkológiai központ megnyitását követően sugárterápiával egészül ki a daganatos betegségek kezelése. Ehhez adottak a szükséges eszközök és a szakmai stáb is, mind orvosfizikusok, mind orvosok és asszisztensek tekintetében is – emelte ki dr. Tamaskovics Bálint, a sugárterápiás részleg vezetője.

(forrás: NOOL, WebOrvos)

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...