Ha valami baj van, elkezdjük marni egymást, mint a patkányok

hvg.hu: Most is bűnbakkeresés folyik, “felelősek” a válságért a liberálisok, a konzervatívok, mindegy kik, az a lényeg, hogy a másik.

P. P.: Amikor fiatal voltam végeztünk egy kísérletet. Ez abból állt, hogy patkányokat, amelyek rendkívül okos állatok, olyan ketrecbe tettünk, amelyet középen kis kerítéssel elválasztottunk. Az okos patkány nagyon gyorsan megtanulta, hogy át kell ugrania a kerítést, ha el akarja kerülni az áramütést. Ezután két erősen kondicionált patkányt, akik nagyokat ugrottak, közös ketrecbe tettünk, majd áramütést kaptak. És egyik sem ugrott! Hanem nekiestek egymásnak. Vagyis abban a pillanatban, hogy van egy másik patkány is a ketrecben, rögvest feltételezik, hogy a bajt a másik csinálja. És akkor azt mondtam: “Professzor úr! Most oszlott el minden illúzióm az örök béke iránt. Sose lesz.” Mi ugyanis ugyanúgy viselkedünk, mint a patkányok. Ha valami baj van, elkezdjük marni a másikat.

hvg.hu: Van bennünk egy nagyon erős ambivalencia: egyfelől azt hisszük, hogy az állam megvéd bennünket mindentől, másfelől meg ahol lehet, becsapjuk.

P. P.: Nekem az összes vállalkozó ismerősöm azt mondja, hogy nézd, Péter, ha betartanánk az adószabályokat, akkor éhen döglenénk. Világos, ki akar éhen dögleni? Az úgynevezett cigánykérdésben is ez van: ha éhezek, akkor csak ellopom azt a sonkát, nem? A másik óriási probléma, hogy a mi pedagógiai hagyományaink nem készítik fel a gyerekeket a vereségre. Hogy az életben kudarcok is vannak. Az előbb említett Török Sándor barátom hazajött a háborúból és találkozott Sík Sándor piarista szerzetes költővel, akivel jóban voltak. “Hogy vagy Sándorkám?”- kérdezte Sík. Azt mondja Török: “Te Sándorkám, amikor kinn voltam Ukrajnában a fronton, életveszélyben, én olyan stabil voltam morálisan, olyan tiszta, olyan jó erőim voltak. És ma már úgy el vagyok piszkolódva, állás ügyek, furkálódás, feleség, barátnő..." És akkor a Sík Sándor megölelte a Törököt és azt mondta: “Sándorkám ilyen az igaz ember élete. Az ember mindig elesik, és mindig felkel. De kelljen fel, ne maradjon fekve!” Na, ezt nem tanítjuk meg sem a családban, sem az iskolában.

Emlékszem arra, hogy Mérei Ferencnek - ezt nagyon sokszor elmondom - volt Szilágyi Jánossal egy interjúja, amelyben Szilágyi megkérdezte tőle, hogy mi a hiteles élet titka. És a Mérei azt mondta: “Fiam, ez nagyon egyszerű: az életben nem kell mindig jól járni”. Olyan pánikkal fogadja a legtöbb magyar a kudarcot, a válságot, a bukást. Tehetetlennek érzi magát. És nem tudja, hogy vannak az életnek olyan perspektívái, amelyeket csak kiütve, a padlón fekve lehet észrevenni. Pilinszky János, egyszer azt mondta nekem, hogy “Utállak benneteket pszi-vel kezdődő foglalkozásúakat. Mert az hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Pedig csak jól-rosszul elviselhetők. Ezért azt hiszi sok ember, hogy csak ő olyan hülye, hogy nem tudja a konfliktusait rendezni. Ti úgy gondolkoztok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”

És ahogy öregszem egyre inkább azt hiszem, hogy igaza van Pilinszkynek. Voltam egy ideig Kubában. Én annyi életörömöt, derűt még soha sehol nem láttam azelőtt. Meghívott egy pasi ebédelni és megkérdeztem tőle, hogy mitől van nektek ilyen jó kedvetek, amikor kilóg a feneketek a gatyából? És akkor felnevetett, és azt mondta: “Figyelj ide: tudod, mi kell a boldogsághoz? Meleg és napfény. Van. Jó nők. Vannak. Jó zene. Van. Jó szivar. Van. Jó rum. Van. Hát miért ne lennénk boldogok?” S ha egy amerikait megkérdezek, hogy van ő egzisztenciálisan, akkor a mellére üt büszkén, és azt mondja, hogy ő egy kétszázezer dolláros ember, és mérhetetlen fölényben érzi magát a százezer dolláros emberhez képest, mert az ő munkája többet ér. Ha Magyarországon megkérdezem a multimilliomost, sírni fog azon, hogy a kukából szedi ki a kenyérhéjat. Föltételezi, hogy neki el kell tagadni a jó dolgokat az életéből.

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható