hirdetés

Ha pénz nem is, de béke legalább van

Szócska Miklós szerint az egészségügyi szaktárca élén töltött kilenc hónapjának legnagyobb eredménye, hogy a rendszerben lévő iszonyú nagy feszültségek ellenére mostanáig sikerült fenntartani a békét az ágazatban. 

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint ez annak köszönhető, hogy előre egyeztetnek minden kérdésben. Szócska Miklós az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: munkamódszere az együttműködés, ezt nagyon komolyan is veszi, hiszen együttműködés nélkül nem lehet sikert elérni. Tárgyalások útján tudtak rendezni néhány tüntetésekig konfliktusos helyzetet is, mint például az otthonszülés - mondta.

E módszerrel rehabilitálták az egészségpolitikát - fűzte hozzá -, mert bebizonyították, lehet párbeszédet folytatni, s ezzel maguknak is megspóroltak több, az intézkedések fenntarthatóságát veszélyeztető konfliktust.

Az viszont két külön dolog, hogy milyen gyorsan javul a helyzet, illetve milyen sebességgel dolgoznak - mutatott rá Szócska Miklós. Az államigazgatás ezen ciklikusságán, a közigazgatási egyeztetéseken csak néhány esetben sikerül gyorsítaniuk, de - elmondása szerint - az általuk beterjesztett lényeges anyagok eddig többségükben fenntartás nélkül átmentek. Ugyanakkor az, hogy például mennyi idő alatt oldódik meg a bérezés, az ország gazdasági teljesítőképességének függvénye. A teljesen jogosan felhalmozódott feszültségeket nehéz kezelni. Ez nem egy rövid távú megoldás lesz, és egész biztos, hogy ennek része kell legyen a tartalékok visszaforgatása - mondta az államtitkár.

Szócska Miklós szólt arról: amikor elvállalta az államtitkári pozíciót, pontosan tudta, küzdenie kell azért, hogy az egészségügy a legfontosabb feladatok között szerepeljen. Az egészségügyi politika fokmérője és a munkáját is minősíti, hogy mennyire sikerül ezt elérnie - mondta. Hozzátette, a ciklus egészében gondolkodik, mivel ő is látja: ahhoz, hogy több pénz legyen, először a gazdaságnak kell beindulnia. Ahhoz, hogy ne boruljanak fel a biztosítási alrendszerek, több gyerekre van szükség - sorolta. Úgy fogalmazott: "Demográfia és gazdaság, ezt a két prioritást most el kell fogadnom."

A kiemelt társadalmi feladatok átrendezéséhez viszont meg kell tudni mutatni azt is, hogy az egészségügy megújulásra képes rendszer - tette hozzá. Azért is erőlteti az intézmények funkcionális integrációját - mondta -, hogy rávilágítson: az egészségügy nem egyéni, részérdekek alapján működő feneketlen pénznyelő kassza, hanem összefogásra képes ágazat. A megújulási képesség bizonyítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom befektessen az egészségügybe.

Szócska Miklós hangsúlyozta: elvárhatják a mindenkori egészségügyi vezetőtől, hogy pénzt szerezzen, de azonnal, de ehhez nagyon kemény aprómunkára van szükség.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...