hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

Ha december elsejéig kéri, karácsonyra meg is kaphatja

A Gondosóra program igazi sikertörténet, amely egyedülálló az egész világon, hiszen 65 év felettiek számára ingyenesen biztosít egy olyan gondoskodást, amely egyben a generációk közötti együttműködést is erősíti, mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Koncz Zsófia rámutatott, hogy a programnak köszönhetően az unokák, a gyerekek is odafigyelnek az idősebb generációra. Megjegyezte, hogy a magyar családtámogatásoknak fontos része a generációk közötti együttműködés, így a Gondosóra program jól illeszkedik ebbe.

Az államtitkár kiemelte, hogy már több mint 700 ezer használója van a gondosórának, vagyis minden harmadik 65 év feletti embernél ott van az eszköz.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában felidézte, hogy nemrégiben egy informális miniszteri találkozón is téma volt a Gondosóra program, ahol a magyar elnökség a demográfiáért felelős uniós és nyugat-balkáni miniszterek körében bemutatta a rendszer működését, amely tetszést váltott ki körükben.

Juhász Roland, a Gondosóra program ügyvezetője az M1-en azt mondta, hogy a digitális eszköz nagyban segíti a 65 év felettiek mindennapi életét, miközben biztosítja azt, hogy a saját otthonukban tudjanak maradni. Megemlítette, hogy a diszpécserközpont a nap 24 órájában elérhető egyetlen gomb megnyomásával, élőszavas kommunikációval szakemberek segítik a felhasználókat.

Jelezte, hogy aki december elsejéig benyújtja az igényét egy ilyen eszközre, karácsonyra meg is kaphatja azt, a postás kiviszi a megadott lakcímre.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...