hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.

Győztek a csekkek: irány nyugat!

Sokszor magam beszéltem rá a kollégáimat, hogy maradjunk, mert nem a svéd meg a német betegekért tartozunk felelősséggel – idéz a sonline.hu egy szakdolgozót, aki immár egy osztrák kiskórházban dolgozik –, de a csekkek győztek.

Az Egyesült Királyságban 5024, Belgiumban 5203, Németországban 4541 felsőfokú végzettséget igénylő egészségügyi állást hirdettek a minap a hivatalos európai portálon – írja a sonline.hu, majd megszólaltatja Szabó Gyulánét, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) somogyi szervezetének elnökét, aki szerint a pótlékemelés és a készülő új bértábla nem old meg mindent, bár a szakállamtitkárság törekvését kétségkívül láttatja.

– Ördögi körbe került a szakma, hiszen ahogy egyre többen kényszerülnek elhagyni a hazai pályát, és persze a legképzettebbeket és a legnagyobb tapasztalattal bírókat csábítják – mondta Szabó Gyuláné –, így egyre nagyobb teher hárul a maradókra. Akik között kevesebb a rutinos szakdolgozó. Az egyre nagyobb arányú orvos-elvándorlás is az ápolói terheket növeli. Az elnök nem csak a fizetést kevesli, szerinte a képzési költségek is magasak, bizonytalan az életpálya, és a szakképzés is gyengélkedik.

– Már rég nem az elégtelen bér, hanem a lehetetlen munkakörülmények miatt megy sok orvoskollégám külföldre – mondta Andrásofszky Zsolt, az orvoskamara megyei elnöke. – Sokszor a minimumfeltételeket sem teljesítő kórházakban, egyre nehezebb helyzetben gyógyítunk, s a hibalehetőséget a jövő még jobban büntetni tervezi. Csökkenő pihenőidő mellett kiégett és fásult orvosok miért vállalnák a kockázatot, ha az állam marasztalás helyett inkább szigorít – olvasható a sonline.hu-n.

(forrás: Sonline)

cimkék

Könyveink