Gyógyszervizsgálatok beteg-beleegyezés nélkül

Keletnémetek beleegyezésük nélkül „vettek részt” gyógyszervizsgálatokban, cserébe a gyógyszergyártó cégek 1985 és 1989 között kemény valutához juttatták a kommunista NDK-rezsimet.

A berlini fal leomlásáig tartó gyógyszerkísérletek több mint 2000 beteget érintettek, jóval többet, mint korábban gondolták – mondta Stefan Hüge, az MDR televízió adásrendezője csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek.

Először a Spiegel című magazin számolt be arról 1991-ben, hogy a híres kelet-berlini Charité kórházban kísérleti szakaszban lévő gyógyszereket próbáltak ki betegeken tudtuk nélkül, de az MDR kutatásai szerint az egykori Kelet-Németország más kórházai is részt vettek a kísérletekben.

Számos nyugati gyógyszercég tesztelte az 1980-as években kifejlesztett termékeit az NDK-ban, köztük a svájci Ciba-Geigy, amely egy antidepresszáns, a Brofaromin klinikai kísérleteit végezte a szászországi Plauen térségében. Egy Karin Forner nevű asszony az MDR Extra című műsorában szerda este elmondta: anyja csak azután fekhetett be 1989-ben a plaueni kórházba, hogy belegyezett, részt vesz egy „tudományos vizsgálatban”. Anyja a Brofaromin nevű antidepresszánst kapta, amely később nem került forgalomba – hangzott el a műsorban. Az idős asszony fogyni kezdett, idővel nem reagált a külvilágra, és úgy tűnt, hogy haldoklik. Csak azután épült fel, hogy lánya meggyőzte az orvosokat, adjanak neki más gyógyszert.

Az MDR által feltárt dokumentumok szerint mások nem voltak ilyen szerencsések. Némelyeknél komoly szövődmények alakultak ki, mások meghaltak a teszteket követően – olvasható az expatica.com hírportálon.

A gyógyszerek kipróbálásáért cserébe a cégek jelentős összegeket utaltak át a keletnémet külkereskedelmi minisztérium devizaügyletekkel foglalkozó részlegének, közismert nevén a KoKo-nak (Kommerzielle Koordinierung) – közölte a televízió, amely a tanúvallomásokon kívül az egykori keletnémet titkosszolgálat, a Stasi levéltárára alapozza állításait.

A műsor készítői szerették volna megszólaltatni az érintett gyógyszercégeket, köztük a név szerint is említett Ciba-Geigyt, de sem a vállalat, sem a svájci székhelyű Novartis csoport, amelynek tagja, nem akart nyilatkozni.

 

(MTI/AFP)

hirdetés

Könyveink

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...