hirdetés
2025. október. 20., hétfő - Vendel.
hirdetés

Gulyás: Háborús időben készül a költségvetés

A kormány május 30-án nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek, amely július 7-én fogadhatja el azt, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kifejtette: számtalan nehézség közepette kell megtervezni a jövő évi büdzsét, "hiszen háborús időket élünk". Ennek ellenére a kormány megtartja azt a jó gyakorlatot, hogy a tavaszi időszakban nyújtja be a költségvetési tervezetet, mert ezzel a kormány kiszámíthatóságot teremt, a gazdaság számára is fontos üzenetet küld és rögzíti azokat a gazdaságpolitikai célkitűzéseket, amelyeket a kormány a jövő évben a nehezebb körülmények között is el akar érni.

Hangsúlyozta: olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Számolni kell a háború elhúzódásának lehetőségével, de fontos, hogy a kitűzött célokat meg tudják őrizni, valamint csökkentsék a hiányt és az államadósságot.

A költségvetési hiány esetében 2,9 százalékkal számolnak.

A kormány ismét meghosszabbítja a kamatstopot és addig tartja fenn az intézkedést, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. A tárcavezető emlékeztetett: a lakossági és a kis- és közepes vállalkozásokra vonatkozó kamatstop hatálya június 30-ával járna le, a kormány ugyanakkor ismételten a meghosszabbítás mellett döntött. Ha a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor fogja a kormány kivezetni a kamatstopot. Ehhez egy számjegyű inflációra van szükség, és a kormány úgy gondolja, hogy ez az idei év végére elérhető.

Az igazságügyi törvény módosításával néhány héten belül mindenben megfelel a kormány az uniós kohéziós pénzek folyósításához támasztott feltételeknek, mondta el Gulyás Gergely. Hangsúlyozta: noha az igényeknek nem volt jogalapjuk, teljesítettük a feltételeket, sok esetben túl is teljesítettük azokat. Igy körülbelül egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek; reményeink szerint ezeket ki is fogják fizetni, fogalmazott.

Gulyás jelezte: nem az uniós helyreállítási alapból, hanem a hétéves költségvetés kondicionalitási eljárással nem érintett részéből hívnának így le pénzeket. A cél az, hogy Magyarország számára minden forrás elérhető legyen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. május 11-én ( MTI/Kovács Tamás)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. május 11-én ( MTI/Kovács Tamás)

(forrás: MTI, MedicalOnline)

cimkék

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...