hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

Génsebészet és őssejttechnológia egyben?

Nature szerint most először összekapcsolták a génsebészetet és az őssejt-technológiát. Az eljárás elvi alapja, hogy egy örökletes génhiba a beteg valamennyi sejtjében jelen van, tehát bármelyik sejtjéből létrehozott őssejtjében is. Mindez áttörést hozhat például az egy génhez kötött genetikai betegségek gyógyításában.

A kísérlet lényege, hogy egy genetikai májbetegségben szenvedő ember bőréből kivettek sejtet, azt visszaprogramozták őssejtté, kijavították a génhibát, majd az őssejtet elkezdték májsejtté alaktani. Az iszonyú bonyolult biotechnológiai eljárás előnye, hogy nincs kilökődés, mert saját egészséges sejttel pótolják a beteg sejteket.

Az átalakított sejtet azonban ezúttal egerekbe ültették vissza. Az eljárásnak ugyanis kockázata is lehet.

Nem minden őssejtet sikerül más sejt előalakká átalakítani, és a beültetett sejtek között lehetnek olyanok, amelyek például akár daganat-sejtekké alakulhatnak – mondta Dinnyés András biotechnológus, a Szent István Egyetem professzora. Az egérkísérletek azt mutatták, hogy az eljárás biztonságos, de a szakember szerint még hosszú évekbe telik, mire az eljárás eljut a klinikai felhasználásig.

Gimes Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MR1 - Kossuth Rádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink