Genetikai rendellenességet hordozó donortól fogant 53 gyermek
Ötvenhárom gyermek fogant Belgiumban egy genetikai rendellenességet hordozó dán donor hímivarsejtjeiből, 39 anyánál – írta a Belga hírügynökség a szövetségi gyógyszer- és egészségügyi termékügynökség (FAGG) közleményére hivatkozva.
Az InfoStart által idézettek szerint a donor sejtjeit a dán Cryos spermabank közvetítette mások mellett belga termékenységi klinikák részére, a mintákat 24 országba szállították.
A belgiumi szabályozás szerint egy donor legfeljebb hat család részére adhat spermát, ami azt jelenti, hogy egy donor csak hat anyának adományozhat, bár ezek az anyák több gyermeket is szülhetnek ugyanattól a donortól. A hatóság tájékoztatása szerint két belgiumi klinikán túllépték a törvényben meghatározott korlátot, az egyikben húsz alkalommal.
Két, a donor segítségével fogant gyermeknél a COL3A1 gén egy variánsát azonosították. Ez a gén a III. típusú kollagén termelődéséért felelős, amely egyebek között a bőr és a szervek szerkezeti szilárdságának kialakulásában játszik szerepet.
A donort idén júliusban kizárták a további adományozásból.























