Generációról generációra

Az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet épülete apa és fia számára is idéz személyes emlékeket. Dr. Réthelyi Miklós frissen végzett orvosként dr. Szentágothai János hívására érkezett ide 1963-ban. Az iskolateremtő, nemzetközi hírű agykutató ekkoriban költözött Budapestre szintén Pécsről, és vállalta el az anatómia tanszék vezetését; egy átmeneti ideig az intézetben is élt feleségével. Réthelyi Miklós később Szentágothai János lányát, Klárát vette feleségül. „Az intézet több mint százéves épületébe számomra mindig nagy öröm bemenni, a szépen megformált lépcsőház, a levegős terek kedvesek számomra. Több mint 55 éve az életem szerves része, és sosem kívánkoztam el innen” – mondja Réthelyi Miklós rector emeritus, aki 1994-től tíz évig vezette is az intézetet, és csak 2010-12 közötti minisztersége idején függesztette fel oktatói munkáját.

Fiának, dr. Réthelyi Jánosnak gyerekkori élményei is kapcsolódnak az épülethez. Amellett, hogy egy rövid lakásfestés idején ők is laktak bent az Anatómián, bejáratos volt édesapjához és nagyapjához is az intézetbe. „Gyerekként az volt a benyomásom, hogy a nagyapám szobájába mindig akkor mentünk, ha valami fontos dolgot kellett megbeszélni.” Élénken él benne az is, mikor a sikeres anatómia szigorlat után bement Szentágothai Jánoshoz elújságolni a hírt. „Jellemző módján nyugtázta és gratulált persze, de azt gondolom, hogy ezt minimálisan elvárható dolognak tartotta” – emlékezett Réthelyi János.

Mint mondja, pályaválasztásban édesapja mellett Szentágothai János is meghatározó személyiség volt – keresztnevét utána kapta egyébként –, hiszen mindig felkeltette valamivel az ember figyelmét, mély nyomott hagyott másokban a tudományos érdeklődése, lelkesedése. Édesanyja, a gyermekgyógyászként a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán dolgozó dr. Szentágothai Klára hivatása szintén nagy hatással volt rá. A gimnáziumi években széles volt az érdeklődése, a történelem és az irodalom is vonzotta, de végül a szülői és a tágabb családi minta vált a meghatározóvá. „Dolgozott bennem, hogy megismerjem közelebbről, amivel a felmenőim foglalkoztak” – fogalmazott. Hatással volt rá apai nagyapja, dr. Réthelyi Jenő is, akinek szerepe volt Réthelyi Miklós pályaválasztásában is. „Nagyon melegszívű ember volt, az 1951-es kitelepítések idején Szentesen dolgozott ellenőrző főorvosként, és szívén viselte a környékbeli kis falvakba kitelepített emberek sorsát” – emlékszik vissza Réthelyi Miklós. Később édesapja Keszthelyen élt és dolgozott radiológus főorvosként, és bár nem volt tősgyökeres keszthelyi, erős volt benne a lokálpatriotizmus és aktív szerepet vállalt a város életében a rendszerváltás idején és azt követően is.

A pszichiátriai szakma választása sem teljesen újkeletű a családban. Apai oldalról Réthelyi János dédapjának testvére, dr. Ringer Jenő – a Balassa utcai klinika alapítójának, Moravcsik Endrének a tanítványa – az I. világháború előtt, pszichiátriai betegek számára, Budán létrehozta a Ringer Szanatóriumot. Ez a családi szál számára csak az elmúlt években vált részleteiben is ismertté, a pszichiátria választásában leginkább a humán érdeklődés játszott szerepet – teszi hozzá.

Réthelyi János szerint fontos emlékezni a nagy elődökre, de előre is kell nézni. Ez a fajta örökség az ember mindennapjainak, gondolatainak a mélyén dolgozik, és természetesen egy kötelezettség, feladat is, hogy az elődöknek a hagyományait, szerepvállalását folytassuk, amihez fel kell nőni. Ugyanilyen fontos, hogy mindenki a saját szakterületén számon tartsa a nagy elődöket – tette hozzá. Utóbbival kapcsolatban Réthelyi Miklós azonos véleményen van, mint hangsúlyozza: a szakma ismeretéhez is hozzátartozik, hogy ismerjük nagyjainkat. Fantasztikus hálózatra, egymásra hatásokra, kapcsolatokra bukkanhat az ember a Semmelweis Egyetem vonzáskörzetén belül is, ha kutakodni kezd az orvostörténelemben, amit ő nagyon szívesen tesz, jelenleg a Magyar Orvostörténeti Társaság elnökeként is. Lumnitzer Sándorról szóló előadásában vezette például végig azt, hogy a forradalom és szabadságharc híres sebésze, aki elsőként alkalmazta szakterületén Magyarországon a kloroformos altatást, dédapja volt Szentágothai Jánosnak, akinek édesapja Schimert Gusztáv maga is orvos, belgyógyász volt a két világháború között.

A híres felmenők a büszkeség mellett nehézséget is okozhatnak. Réthelyi János elmondta, hogy az egyetemi évek kezdetén erős nyomás volt benne amiatt, hogy úgy érezte, a név kötelez, és nem könnyített az sem a helyzeten, hogy épp édesapja rektorsága idején kezdte a tanulmányait. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy három év után egy évet halasztott, és nyelvet tanult külföldön. 2012-ben aztán már vendégkutatóként, feleségével és 3 gyermekével mehetett ismét külföldre, San Diegóban, a Salk Intézetben tölthetett el egy évet. A nemzetközi tapasztalat mindkettejük számára fontos volt. „Nagy lehetőség, hogy az ember lásson egy másik világot, egy másik rendszert, de az is jó, hogy utána vissza tud jönni a Semmelweis Egyetemre” – mondják.

A teljes írás az egyetem honlapján

A cikksorozat további részei megtekinthetők majd a Semmelweis 250 jubileumi honlapon.