hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Freund Tamás kapta a legtöbb szavazatot

Az akadémiai jelölőbizottság a Qubit információi szerint november 6-án ült össze az elnökválasztás lebonyolításának ügyében.

Bár az 562 tudóst tömörítő teljes, választásra jogosult közgyűlés körében (299 rendes tag, 63 levelező tag és 200 nem akadémikus közgyűlési képviselő) már nem bonyolítanak le újabb közvéleménykutatást, a Vörös József közgazdász akadémikus által elnökölt 22 tagú jelölőbizottság egyelőre nem halad előre a megszokott módon az elnökválasztási procedúrával. Ehelyett az október 29-én lezárult, november elejére összesített, a 10-10 legtöbb szavazatot kapott akadémikus nevét tartalmazó listát a jelölőbizottság visszaküldte a tudományos osztályokra, hogy a különböző szervezeti egységek tudósai maguk közt beszéljék át még egyszer, hogy kit jelölnének az MTA legfőbb posztjaira 2020 májusától – értesült MTA-közeli forrásból a Qubit

Az MTA elnöki pozíciójára az október 29-én zárult közvéleménykutatás alapján a legtöbb szavazatot Freund Tamás neurobiológus, az MTA jelenlegi alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója kapta: a szavazatok 54 százalékát szerezte meg, szám szerint többet, mint az összes többi elnökjelölt együttvéve. A második helyen Pléh Csaba kognitív tudós, az akadémia korábbi főtitkár-helyettese, harmadikként Kondorosi Éva növénybiológus, negyedikként Lamm Vanda jogtudós, ötödikként pedig a műszaki tudományok területén jeleskedő Stépán Gábor végzett.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink