2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés
hirdetés

Franciaországban ismét tüntettek a kórházi dolgozók

Több ezer francia kórházi dolgozó vonult ismét utcára kedden a nagyvárosokban, miután keveslik a kormány által a közegészségügyi dolgozók fizetésének emelésére javasolt 6,3 milliárd eurót. A tüntetés célja, hogy a szakszervezetek nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra a néhány nap múlva záruló egyeztetéseken.

Június 16-án a belügyminisztérium szerint 100 ezer, a szervezők szerint 180 ezer közegészségügyi dolgozó tüntetett 220 városban azért, hogy mielőbb megkapják azt a nagyobb állami ráfordítást, amelyet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg a kormány. Kedden már csak mintegy száz városban, körülbelül fele annyi egészségügyi dolgozó tüntetett, mint két héttel korábban, de az utcára vonulók elszántsága nem csökkent, és "igazságos bért követeltek azoknak a katonáknak, akiket védőeszköz nélkül küldtek a frontra" a járvány idején.

A kórházi dolgozók fizetésének emelésekről a széleskörű egyeztetések május végén kezdődtek az egészségügyi minisztériumban. Olivier Véran tárcavezető szerdán közölte a szakszervezetekkel, hogy a kormány 6 milliárd eurót szán a közkórházakban és az idősotthonokban dolgozók fizetésének és bónuszának emelésére. Az összegből az ápolók és a kórházak technikai személyzete részesülne a tervezet szerint. A kórházi orvosokkal külön egyeztetést folytatott a kormány, az ő jövedelmeik emelésére 300 millió eurót szán az állam. Amennyiben sikerül megállapodni a szakszervezetekkel, a fizetésemelés július 1-jén lép életbe.

Nem mindegyik szakszervezet elégedett a kormány javaslatával, miután keveslik a megajánlott összeget, és legalább nettó 300 eurós béremelést követelnek minden kórházi dolgozónak, ami számításaik szerint legalább 7 milliárd euróba kerülne az államkasszának.

A francia kórházi dolgozók már a járvány előtt is több megmozdulást rendeztek a munkakörülményeik javítását követelve. A közegészségügyben 2019. március 18-án kezdődött a tiltakozási hullám, amely a párizsi Saint-Antoine kórházban egy ápolókkal szembeni agresszió következményeként indult. Azóta a 650 franciaországi sürgősségi osztály mintegy felénél folyamatosak a tiltakozások és a sztrájkok. Az egészségügyi dolgozók tiltakoznak a munkaerőhiány és a romló munkakörülmények ellen.

Nyolc hónappal a francia közegészségügyi dolgozók tiltakozási hullámának kezdete után a francia kormány bejelentett egy sürgősségi csomagot, amelynek legfőbb eleme a közkórházi adósságállomány egy részének átvállalása, a költségvetési támogatás másfél milliárd eurós megemelése három év alatt, valamint az ápolóknak járó prémium növelése.

Emmanuel Macron 2017-es államfővé választása óta és 2019 november között négy sürgősségi csomagot hirdetett meg, de eddig nem sikerült a kormányzatnak a francia egészségügyben évtizedek óta ismert problémákat kezelnie. Bruno Le Maire gazdasági miniszter kedden ígéretet tett arra, hogy a kormány ezúttal rendezni fogja a közegészségügy helyzetét, de pontos összeget nem említett.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...