hirdetés

Fogászat: 200 településen kritikus a helyzet

Ma Magyarországon csaknem 2800 közfinanszírozott fogorvosi praxisból 248 tartósan betöltetlen, írja a Pénzcentrum.

Helyettesítéssel oldják meg a problémát, viszont ez sok esetben azt jelenti, hogy az embereknek órákat kell utazniuk, ha fogorvoshoz akarnak menni.

Ha megnézzük, hol a legsúlyosabb a helyzet, láthatjuk, hogy Bács-Kiskun megyében 28 tartósan betöltetlen fogorvosi praxis van, Békés megyében pedig 21. A fővárosban sem túl jó a helyzet: Budapesten jelenleg 36 tartósan betöltetlen fogorvosi praxis keresi gazdáját.

Az, hogy tavaly március óta a fogorvosok is pályázhatnak a háziorvosok számára évek óta elérhető letelepedési támogatásra, valamelyest segít. A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma így ugyanis stagnál, de legalább nem növekszik, mondta a Pénzcentrum megkeresésére Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke. Évente átlagosan 250 fogorvos végez Magyarországon, a külföldiekkel együtt.
Nagyjából 180-190 magyar fogorvos szerez diplomát az egyetemen, és a fogorvosi diploma megszerzése után minden fogorvos önállóan dolgozhat, akár rendelőt is nyithat.

A letelepedési támogatás mégsem elég csábító a fiatalok számára. 2018-ban összesen 1 250 000 000 forint áll rendelkezésre. A maximálisan elnyerhető összeg 20 millió forint, ezt azok kaphatják meg, akik legalább 60 hónapja betöltetlen praxist vennének át, és vállalják, hogy az adott fogorvosi szolgálatban legalább 6 éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végez az illetékes önkormányzattal kötött megállapodás szerinti működési formában, de minden esetben személyes közreműködésével.

Nem elég motiváló a fogorvosok számára a letelepedési támogatás, hiszen egy rendelő berendezése önmagában több millió forintos kiadást jelent, mondta Hermann Péter. Még ha ez biztosítva is van, akkor is olyan kevés a praxis havi állami finanszírozása, hogy sokan úgy gondolják, nem éri meg tartósan betöltetlen praxist vállalni. Hiszen ez esetben havonta nagyjából 900 ezres bevétellel számolhatnak, viszont ebből a pénzből kell fizetniük a saját és az asszisztens bérét, az anyagköltséget és a rezsiköltséget is.
Ez már az idén megítélt 130 ezres rezsitámogatással együtt ennyi.
(forrás: Pénzcentrum)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...