Ficzere: Az egészség nem a kórházban, hanem a gondolkodásban kezdődik

Jelenleg melyek a 2025-ös év aktuális legnagyobb kórház működtetési kihívásai, változott-e, akár javult-e a helyzet a 2023-24-es évekhez képest, akár finanszírozási oldalról, akár emberi erőforrás oldalról? Mi a tapasztalat: a betegek türelmesebbek, megértőbbek lettek, vagy sem?

A világon mindenhol drága az egészségügy, reálisan nem lehet cél nyereségesen üzemeltetni, de fenntartható módon igen, ehhez azonban rendezni kell a finanszírozást. Az év elején indult el az „Esetszintű ráfordításgyűjtés” projekt, amelynek célja a valós értéken történő finanszírozás megteremtése, ami a feltétele annak, hogy megszűnjön a kórházak folyamatosan újratermelődő adóssága.

Ha finanszírozásról, eszközbeszerzésről, beszélünk fontos tudni, hogy egy kórházon belül sosem az a döntő, hogy „kinek a szava hangosabb”, azaz ki képviseli legjobban a saját területének az érdekeit, hanem az, hogy mely területen van a legnagyobb szükség eszközre, beruházásra, javításra, és ami a legfontosabb, hogy mivel és hol tudunk a legtöbb betegen segíteni. A komolyabb döntéseknél mindig meghallgatjuk a pénzügyi vezető és a kérdésben érintett szakemberek tanácsait is, hiszen csak így tudunk hiteles és jó döntést hozni.

Ha a bérekről beszélünk, úgy vélem, mindig, minden helyzeten lehet és kell is javítani. Az orvosok bérezése alapvetően rendben van, viszont mindenképpen szükség lenne szakdolgozói béremelésre, hiszen pillanatnyilag ők képezik az ellátás legszűkebb keresztmetszetét. Nagyon fontos a megbecsültség kérdése is, amelynek persze fontos eleme a fizetés, de a megtartás szempontjából sokszor látjuk, hogy a szervezeti kultúra, az egyedi, valamint a közösségi igények figyelembevétele legalább ennyit nyom a latba. Nem lehet nem megemlíteni az empatikus vezetői odafigyelést, az elvégzett tevékenység folyamatos értékelését – ha lehet, mások számára is nyilvánvaló módon. Egy jó szó, egy megértő beszélgetés nagyon sokat tud jelenteni a sokszor stresszes ledolgozott órák után.

Muszáj hangsúlyozni a megfelelően felépített életpálya-modell fontosságát is, hiszen az tud biztonságos és kiszámítható jövőképet garantálni az orvosoknak és a szakdolgozóknak. Segíti a pályán maradást, biztosítja a szakmai fejlődést és az utánpótlást, és bár hosszú távú, de mindenképp pozitív befektetés, hiszen a dolgozók motivációja mellett az ellátás színvonalát is képes növelni, a szakma presztízsét pedig emelni.

Nagyon sokat beszél a rendszerben dolgozók egészségéről, mentális egészségéről, terheltségéről. Ezen a téren milyen trendeket tapasztal és vannak-e olyan kezdeményezések, amelyek kedvező hatásai akár már jelentkeztek?

Igen, szerencsére egyre több intézmény ébred rá a mentális egészség fontosságára, én magam is régóta dolgozom - kórházi és alapítványi szinten egyaránt – azért, hogy nagyobb figyelmet kapjon a kérdés. A mentális egészség megléte mindenhol fontos, de az egészségügyi ágazatban különösen nagy szereppel bír.

Egy jó vezetőnek figyelni kell arra, hogy a dolgozók között egyenlő és arányos legyen a munkamegosztás, nem szabad valakit csak azért túlterhelni, mert motivált, jól dolgozik, és többet bír, mint az átlag. A munka és magánélet egyensúlyáról pedig nemcsak beszélni kell, hanem napi szinten is törődni kell vele, ami amúgy nem könnyű feladat, hiszen amikor – főleg szakdolgozói szinten - sok a betöltetlen állás, amikor folyamatosan szaporodnak a feladatok és növekszik a betegek száma, nem tudjuk és nyilvánvalóan nem is szeretnénk visszafogni a tempót.

Maradnak a túlórák, a fáradtság, a kimerültség. Ezen a ponton úgy tudunk segíteni, ha hitelesen és őszintén kommunikálunk a kollégákkal, ami a bizalom és megértés alapja. Ugyanilyen fontos támogatni az énidőt, biztosítani a regenerációt, figyelni a munkatársak mentális és testi egészségére. Lobbizni a munkakörülmények javítása érdekében - hiszen a vezető felel a dolgozókért és nem fordítva.

Kórházvezetőként nyilvánvalóan vannak általános menedzser feladatok, mint más intézmények, vállalatok irányítása esetén, de milyen új szempontokat, feladatokat hoz be a képbe az, hogy egy kórházról beszélünk, ahol emberéletekről döntenek, gyógyítás folyik?

Pont arról, hogy itt a működés „tárgya” a beteg, a „végeredmény” pedig az egészséges ember. Itt mindenki más (legyen szó a betegről, vagy a dolgozóról), mindenki másképp működik, nem hatásos az egy kaptafa megközelítés. A nehézségek miatt kórházon belül is elég sok a konfliktus, amire – más szervezetekhez, vagy üzleti vállalkozásokhoz hasonlósan – nagyon kell figyelni, időben kell észlelni, ha baj van. Fontos az odafigyelő menedzsmenti érzékenység és probléma esetén az azonnali beavatkozás, de még jobb, ha olyan az intézmény kultúrája, hogy még a valódi krízisek kipattanása előtt képes a konfliktusok kezelésére, az adott folyamat korrekciójára. (...)

A teljes beszélgetést ITT olvashatja