hirdetés
2025. október. 04., szombat - Ferenc.
hirdetés

Felzárkóztató egészségügyi ápoló szakképzési program: indul a pályázat!

Új, két lépcsős pályázat jelent meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében nemrég. A konstrukció célja a Semmelweis tervben meghatározott egészségügyi struktúra-átalakítással járó feladatok és a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció – amelyek jogszabályi hátterét a kormány már elfogadta  – támogatása.

Az egészségügyi fejlesztések prioritásai között fontos elem az egészségügyi humán erőforrás hiányának enyhítése és az ellátórendszerben dolgozók motivációjának fokozása, illetve a megfelelő utánpótlás biztosítása, amelyeknek legfőbb akadálya gyakran maga az alacsony várható bérszínvonal. Mindezen problémákra kíván megoldást adni a most megjelent pályázati konstrukció, amely végső célként az alacsony szakképesítettséggel rendelkezőket támogatja a megfelelő – magasabb jövedelem elérését is lehetővé tevő – szakképzettség megszerzésében és motiválásában.

A pályázat első lépésében (első komponens) a kormány által kijelölendő szervezetek nyújthatnak be pályázatokat felzárkóztató képzések előkészítésére, összeállítására, képzések lebonyolítására és vizsgáztatásra 2014. november 17. és 2015. január 30. között. A második lépésben (második komponens) szintén a kormány által kijelölt, közfinanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó állami fenntartású fekvő- és/vagy járóbeteg intézmények, illetve közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó háttérintézmények nyújthatják be pályázataikat 2015. január 6. és 2015. február 27. között. Az egészségügyi intézményekben dolgozók számára utóbbi komponens bír jelentőséggel, hiszen a foglalkoztatottak gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, ápoló és csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés megszerzése támogatható a pályázat keretében, amelynek teljes keretösszege 2,5 milliárd Ft a két komponensre nézve együttesen. A program egyúttal a tovább foglalkoztatott, immár szakképzettséggel rendelkező személyek részére lényeges – maximálisan 30.000 Ft/hó mértékű – motivációs ösztöndíj folyósítását is lehetővé teszi a képzés időszakában.

A pályázat eredményeként 4 képzési program kidolgozását, 1000 fő képzésbe bevont szakdolgozói és 875 fő sikeres vizsgázói létszám elérését tervezi az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Dr. Halmosi Péter
Qualinnova Consulting Kft
.

www.qualinnova.hu

 

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

cimkék

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...