Felújítják a dombóvári rendelőintézetet és jön az új mentőállomás
Teljes körűen felújítják a dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó rendelőintézetet, és elkezdődik az új mentőállomás építése a városban, jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken Dombóváron.
Nyul Zoltán a két beruházás tervezési fórumán ismertette, a rendelőintézet kisebb, 364 négyzetméteres részének felújítása április 7-én fejeződik be, a műszaki átvételre 30 nap áll rendelkezésre. Az épület fennmaradó, mintegy 1600 négyzetméteres részének rekonstrukciója a tervek szerint tavasszal kezdődik el és 2027-ben fejeződik be.
Az 1970-ben épült, elavult mentőállomás helyett a kórház mellett hoznak létre egy új, 644 négyzetméteres állomást, amely várhatóan szintén 2027-ben készül el, közölte a helyettes államtitkár.
Tájékoztatása szerint a rendelőintézet felújításának első ütemében kicserélik az épületrész nyílászáróit, korszerűsítik a gépészetet, és szigetelik a homlokzatot. Ennek költsége 400 millió forint, míg a második ütemé kétmilliárd forint. A projekt közbeszerzési szakaszban van, tíz cég jelezte részvételét az eljárásban.
A négy mentőautónak és 33 dolgozónak helyet adó, részben kétszintes mentőállomás építésére, szintén tíz cégtől bruttó 900 millió forintnál alacsonyabb értékű ajánlatokat várnak.
Nyul Zoltán elmondta, voltak olyan időszakok, amikor a beruházások széles körét le kellett állítani, most az indokolt beruházásokat továbbviszik. A minisztérium 110 milliárd forint értékű fejlesztésekkel foglalkozik, amelyek "később a költségvetési helyzet és az előkészítettség függvényében" megvalósíthatók.






















