Felkészült a vizitdíj beszedésére?

Minden düh az orvosokra zúdul

Február közepétől kötelesek szedni a vizit-, illetve napi térítési díjat az egészségügyi szolgáltatók. A kórházakban és rendelőintézetekben az utóbbi hetekben lázasan folyt a felkészülés, ám lapzártánk idején még számos kérdés borzolta a kedélyeket, amelyre nemhogy a betegek, de a végrehajtásért felelős intézményvezetők sem tudták a választ. A gyakran egymásnak ellentmondó jogszabályokon túl arról kérdeztük az intézményvezetOEket, vajon felkészültek-e a vizitdíj bevezetésére?

Drágább és nehezebben hozzáférhető ellátás
Az Uzsoki Utcai Kórházban öt vizitdíj-automatával igyekszünk megoldani a pénzbeszedést. Mind a vizitdíjat, mind a fekvőbetegosztályokon fizetendő napidíjat az automaták révén lehet majd megfizetni. Mivel saját személyzetet nem tudunk mindenhová biztosítani, ahová nem jut ember, ott a biztonsági őrök felügyelik majd a gépeket és segítenek azok használatában.
A vizitdíj történetét nem szakmai döntések fémjelzik, s ez a következményeken is jól tükröződik: a szisztéma az intézményekre többletmunkát és többletkiadást ró anélkül, hogy bármiben is érdemi előrelépést eredményezne a fenntartók vagy az egészségügyben dolgozók javára. Ahogyan ugyanis az orvosi műszerek amortizációja nincs benne az OEP által nyújtott finanszírozásban, úgy nem biztosítanak elegendő forrást a vizitdíj beszedésével felmerülő költségekre sem. Az automaták beszerzésére megpályázható összeg csak töredéke a kiadásoknak, hiszen azokba a gépek árán, működtetési és karbantartási költségein túl bele kell számítani a többletmunkát is.
 Az intézkedés eredményessége ugyancsak kétséges: a nyilatkozatok szerint a vizitdíjjal meg akarják fegyelmezni a túl gyakran orvoshoz forduló pácienseket. Biztos vagyok abban, hogy erre nem megfelelő eszköz egy olyan rendszer bevezetése, amely mind az egészségügyi ágazatot, mind a társadalom jogosan és indokoltan orvosi segítséget kérő többségét szankcionálja. Ezzel a módszerrel nem lehet javítani a társadalom egészségtudatosságán.
Az adminisztrációs teher folyamatos növekedése, a gyógyszerfelírási gyakorlat bürokratikus korlátok közé szorítása, majd a vizitdíj mind-mind olyan változások, amelyek egyenként is, együtt pedig különösen alkalmasak az orvos–beteg közötti bizalmi viszony erodálására. A laikus beteg azt tapasztalja: egyre többet kénytelen fizetni egy számára egyre nehezebben hozzáférhető egészségügyi ellátásért. Az intézményekben a növekedő többletmunka révén ugyanis egyre hosszabb lesz a várakozási idő, az orvosok adott rendelési idő alatt egyre kevesebb beteget tudnak ellátni.
DR. GOLUB IVÁN, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója

Toleranciával a kereszttűzbe
A következő hónapokra türelmet és toleranciát kértem kollégáimtól. A vizitdíj beszedése miatt rengeteg olyan pácienssel lesz dolgunk, aki ránk zúdítja majd a haragját. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy méltósággal álljuk a sarat azokért a kritikákért, amelyek rajtunk csattannak, ám valójában nem nekünk szólnak.
A szaktárca vizitdíjjal kapcsolatos kommunikációja miatt sokan azt gondolják, hogy az önrészfizetésből származó bevétel lehetőséget ad majd a szolgáltatóknak arra, hogy ebből fejlesszenek és bért emeljenek. Ám az adminisztrációs teher miatt erre nem lesz lehetőségünk. Rendeltünk két vizitdíj-automatát, de az első hetekben biztosan csak készpénzfizetésre lesz módja a betegeknek, túl kevés volt az idő a felkészülésre. A fizetési kötelezettséget előíró jogszabályokat igyekeztünk részleteiben és pontosan értelmezni, ám sok a bizonytalanság. Így például, nem tudjuk, hogy kell-e a betegnek fizetnie, ha egy pszichoterápiát orvosi végzettséggel nem rendelkező pszichológus vezet le? Az előírás kifejezetten az orvos–beteg találkozásokra vonatkozik, a terápia egyenrangú, ám a pszichológiai kezelés nem szerepel a kivételek között.
A nemzetközi szakirodalmi beszámolókat áttanulmányozva úgy vélem, hogy az önrészfizetési kötelezettség miatt hosszú távon nem fordulnak majd kevesebben orvoshoz, mint korábban. Ahogy az áremelkedéseknél általában átmenetileg csökken a kereslet, ugyanúgy lassan majd visszaáll a megszokott betegforgalom.
DR. SZABÓ TERÉZIA, a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet főigazgatója

Tumultusok, türelmetlen betegek
A több telephelyen üzemelő pavilonkórházaknak a zökkenőmentes pénzforgalom bonyolítása különösen sok problémát okoz. A gyulai kórház öt vizitdíj-automatára adott be pályázatot, azonban a berendezések üzembe helyezése nem oldja meg az intézményre háruló többletterheket. Vélhetően a kezdeti időkben a betegek számára segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy megtanulják az automaták kezelését; a későbbiekben a vonalkódos rendszer meghonosításával kényelmesebbé és egyszerűbbé tehető ez az adminisztrációs eljárás.
 A helyi és regionális sajtót bevonva igyekeztünk tájékoztatni pácienseinket az új jogszabályról, s annak gyakorlati következményeiről. Ennek ellenére tartok a következő hetektől. Biztos vagyok benne, hogy bármennyire is készültünk, általánossá válhatnak tumultuózus jelenetek, gyakoriak lesznek a konfliktusok. A beteg ember türelmetlenebb az egészségesnél, ez még tovább fokozza majd a feszültséget, amelyet a rendszer önmagában is indukál. Az emberek döntő többsége csak valóban szükséges esetekben fordult orvoshoz, vagy még akkor sem. Félek, hogy a várakozási idő növekedése miatt egyre többen lesznek azok, akik a kelleténél később fordulnak majd kollégáimhoz. Ugyanakkor abban is biztos vagyok: a megrögzött orvoslátogatókat nem tartja majd vissza a vizitdíj. Úgy vélem, a jövőben nagyobb számban veszik majd igénybe a magánrendeléseket azok, akik ezt megengedhetik maguknak.
DR. KOVÁCS JÓZSEF, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató-főorvosa

Adóslista a bliccelőkről?
A vizitdíjról határozó törvény, valamint a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek eléggé elrugaszkodtak a valóságtól; bármely intézményvezető vagy orvos különösebb felkészülés nélkül is tucatnyi „lyukat” fedezhet fel a rendszerben. Mindez az elkapkodott döntéshozatalt bizonyítja. A fogalmak, a definíciók pontatlanok és kidolgozatlanok; így például térítésmentes kategóriába soroltak bizonyos betegségcsoportokat, de nem egyértelmű, hogy az azok kivizsgálásához szükséges diagnosztikus eljárások mely körbe tartoznak. Éppen ez a szabályozatlanság lesz az oka annak, hogy az intézmények nem ugyanúgy értelmezik majd az előírásokat. Mindez számos felesleges konfliktust és vitát gerjeszt, amelyeket megfelelő előkészítéssel el lehetett volna kerülni.
Sok gyakorlati pénzügyi kérdés is tisztázatlan. A kórház például saját dolgozói esetén eltekinthet a vizitdíj beszedésétől, emiatt ez természetbeni juttatásnak minősül, azaz adót és járulékot kell fizetni utána. Ugyancsak számos aggályt vet fel a pénzbehajtás kérdése. Mivel évente akár több ezer esetről is szó lehet, már csak a levelezés költsége sem elhanyagolható, nem szólva más típusú adósságbehajtási módok tervéről. Ha a kintlévőséget köztartozásként tartjuk nyilván, s az APEH-nek jelentjük az elmaradásokat, az is többletmunkával, és így többletköltséggel jár.
A vizitdíj bevezetése kapcsán a politikusok ritkán szóltak arról, hogy magának a rendszernek a kiépítése és fenntartása mennyi kiadást okoz. Ezeket nem fedezi a betegektől beszedett önrész, hiszen annak összege jelentéktelen tétel a kórházak és rendelőintézetek költségvetésében.
FENYVES ERNŐ, a szentesi kórház megbízott főigazgatója

Óriási konfliktusok lesznek
A karácsony táján megjelent jogszabálytenger nagy gondot okozott minden intézménynek. Amíg láttunk esélyt arra, hogy bármilyen módon befolyásoljuk a döntéshozatalt, addig igyekeztünk hosszabb átmeneti időszakot kiharcolni. Ez nem sikerült, most jó közalkalmazott módjára megpróbáljuk azokat pontosan követni. A kecskeméti kórházban 111 olyan pont van, ahol vizitdíjköteles ellátás folyik, ezért automaták beszerzése mellett döntöttünk, azonban a későn megjelent végrehajtási rendeletek miatt február közepéig nem tudtuk a gépeket beüzemelni. Az átmeneti időszakra a készpénzforgalmat a kórház területén tíz pontra koncentráltuk, mivel e faladat okán nem bővíthettük munkatársaink számát, így adminisztrációs kollégáinkra hárítottuk ezt a többletfeladatot.
A rendszer rendkívül bonyolult, a betegkapukban dolgozóknak legalább négy oldalon keresztül kellett taglalnunk, hogy ki, mennyi vizitdíjat köteles fizetni, illetve ki milyen feltételek mellett jogosult az ingyenes ellátásra. Óriási konfliktusok várhatók, hiszen ezentúl el kell magyaráznunk a betegeknek, hogy például egy lábszártörés már nem számít sürgősségi esetnek, csak akkor, ha nyílt törésről van szó – ebből adódóan a sürgősség esetleges „jogosulatlan” igénybevétele miatt majd emelt összegű vizitdíjat kell fizetnie a páciensnek. Nem hagyható figyelmen kívül az sem: az egészségügy költségvetésébe beépítették a vizitdíjat, a kórházaknál pedig előirányzatként kezelik ezen összegeket.
HEGEDŰS IVÁN, a kecskeméti megyei kórház gazdasági igazgatója

Nyitott kérdések az utolsó napokban
Ugyan részletes betegtájékoztatókat készítettünk, amelyeket a jogszabály hatályba lépésének napján mind a fekvőbetegrészlegeken, mind az ambulancián kihelyezünk, mégsem számítok könnyű átmenetre. Az utóbbi hetekben igyekeztünk az intézet valamennyi érintett dolgozóját felkészíteni a vizitdíj beszedésének pontos szabályaira, ám valószínűleg így is nő majd a várakozási idő, s nehézségeket vet fel a szisztéma elfogadtatása és működtetése. Ez annál is inkább borítékolható, mivel még az utolsó hetekben is számos nyitott mellett számos olyan konfliktus várható, amelyre egyelőre nem gondoltunk, s így felkészülni sem tudtunk rá.
A deszki kórházban és a hozzánk tartozó tüdőgondozóban nem vásárolunk automatákat, egyelőre egyedül a készpénzes fizetést és nyugtaadást honosítjuk meg. Mielőtt milliókat ruháznánk be, megvárjuk, miként áll be a rendszer, s más intézmények milyen tapasztalatokkal alkalmazzák egyik vagy másik fizetési technikát.
Összességében úgy gondolom, hogy a vizitdíj miatt csökkenhet az orvos–beteg találkozások száma. Ugyanakkor nyitva marad a kérdés: nem azok maradnak-e távol, akiknek leginkább szükségük lenne orvosra, s ezek után nem súlyosabb állapotban kerülnek- e majd kórházba?
DR. BÁLINT BEATRIX, a deszki Mellkasi Betegségek Szakkórházának főigazgatója

Már nem szabad mindenáron gyógyítanunk
A minap egyetlen közgyógyellátásra jogosult páciensnek több mint fél órán át töltöttük ki a papírjait, s ez nem amiatt volt, mert szándékosan húztuk az időt; sőt meg merem kockáztatni, hogy sem én, sem az asszisztensem nem vagyunk az átlagosnál butábbak. A háziorvosok berzenkednek minden olyan kezdeményezéstől, amely tovább növeli az elmúlt időszakban egyébként is a korábbinak a többszörösére duzzasztott adminisztrációs kötelezettséget a rendelőkben. A vizitdíj miatt a betegekre még kevesebb idő jut majd, viszont a várakozási idővel arányosan nő majd az elégedetlenség. A praxisok pénzügyi helyzete sem javul az intézkedéstől, hiszen a megnövekedő bér-, könyvelési és járulékos költségeken túl a tárca minden kínálkozó alkalmat megragad arra, hogy csökkentse a finanszírozás összegét. A páciensek rosszabbul járnak, s velük együtt mi, orvosok is – rólunk azonban sokan úgy vélekednek majd, hogy a vizitdíj a mi javunkat szolgálja.
A háziorvosi praxisoknak a készpénzfizetési számla adása az egyetlen járható út, mivel mind az automaták, mind egy informatikai rendszer fenntartása túl drága. A számlaírás miatt növekvő várakozási időt ugyanakkor nem ellensúlyozza majd, hogy a pénzszedés miatt netán kevesebben jönnek orvoshoz. A rendeléseket indokolatlanul igénybevevőknek a 300 forintos vizitdíj nem jelent majd visszatartó erőt. Emellett lesznek olyanok, akik a díjfizetés miatt rajtunk töltik majd ki a haragjukat. A magyar orvosok erkölcsi kiindulópontja mindeddig az volt, hogy a betegeket mindenáron meg kell gyógyítani. Nehezen állunk át arra, hogy a mai egészségügy már nem erről szól.
DR. SZILÁRD ANDRÁS, szegedi háziorvos