Felfüggesztett börtön a kollégáit mérgező ápolónőnek

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán.

Mint a bíróság közölte, a nőt öt rendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találták bűnösnek, ezért két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól. A pénteken meghozott jogerős ítélet szerint próbaidőre elrendelték a nő pártfogói felügyeletét, valamint a több mint négymillió forintos bűnügyi költségből egymillió forint megtérítésére is kötelezték.

A vádlott 2015. novembertől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt pszichiátriai gyógyszereket tett heti rendszerességgel, hetente akár többször is öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, "hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz". Az adagolt szerek hatására az érintetteknél feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.

Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több dolgozó váratlanul rosszul lett. Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett. "A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket", tájékoztattak korábban.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...