"Feleségemben is felmerült már, hogy menjünk innen"

A hosszú beszélgetésből három rövid részletet villantunk fel. Természetesen nem is kezdhették mással, mint a kényszernyugdíjazással. Mikor bekapcsolódunk, éppen ott tartanak, hogy aki maradni szeretne a szakmájában, annak úgy kell lemondani a nyugdíjáról, hogy még nem tudja, megkapja-e az annak megfelelő összeget, vagy hogy a teljes összeget kapja-e meg...

- Ez a mi fő problémánk, de ezen túl is tucatnyi kérdés merül föl – mondja Bélteczki János. –Csak hogy a legegyszerűbbet mondjam: ha lemondok a nyugdíjamról, akkor azt leteszem, mint a kabátot a ruhatárba, s ugyanabban az állapotban veszem vissza két, vagy három év múlva? Vagy a rendszeres és időszaki emelések vonatkoznak-e majd a nyugdíjasra? Az így ledolgozott évek beleszámítanak-e majd még a későbbi nyugdíj összegébe, hiszen a jogszabály szerint nyugdíjasnak minősülnek a továbbfoglalkoztatottak is? Látni kell azt is, hogy idős emberekről beszélünk. Ha történik - ne adj Isten - valami, akkor a túlélő házastárs ebből a lemondott nyugdíjból részesedik-e a törvényben meghatározott özvegyi módon, vagy sem? Ezek mind olyan fontos kérdések, melyekről nehéz azt mondani a kollegáknak, hogy hagyják figyelmen kívül a döntésük meghozatalakor, mert megígérte a szaktárca. Lehet, hogy velem van a baj, de én az ígéretekkel mindig szkeptikus vagyok. Akkor is ha a gyerekeim ígérik, hogy most már jobban fognak tanulni, akkor meg pláne, ha politikus ígér valamit.

A beszélgetők abban egyetértettek, hogy a kényszernyugdíjazás komolyan fenyegeti az ellátást, különösen az olyan hiányszakmákban, mint Bélteczkié is, az aneszteziológiában:

- Nézze, az osztályomon heten voltunk orvosok, de ebben a pillanatban ketten már a külföldi munkaszerződésüket intézik, nem dolgoznak nálunk. Egy harmadik kolléga bejelentette, hogy ő sem tud részt venni a munkánkban, mert ott van leterhelve, ahol már korábban is dolgozott, s egyszerűen nem engedik el. Egy negyedik kollégám pedig a nagyvárosba kíván visszamenni, ahonnan egyébként kijárt nekünk besegíteni, de nem bírja már a hosszú utazást. Így áprilisra hétből hárman maradunk, még nyugdíjszabályok nélkül is. Nem is látom ebben a pillanatban, hogyan fogjuk megoldani, hiszen már ma is a törvényben meghatározott felső határt vállaljuk. Közben pedig mi sem fiatalodunk, én is egyre nehezebben bírom a nyolc ügyeletet, a családomról nem is beszélve. Ráadásul erről a szakterületről már a fiatalok is hiányoznak, sőt, az aneszteziológia Európában is hiányszakma, úgyhogy a kollégákat sorra szívják el külföldre. Sőt, az én megrögzötten itthon maradni akaró feleségemben is felmerült már az utóbbi időben, hogy menjünk innen, mert ez itt tarthatatlan.

Mivel Bélteczki János egyelőre nem az egyéni megoldást választotta, kapott kérdést a kollektív szakmai  önvédelemről is: „Elfogadhatónak tartaná, ha csak az orvosok mentesülhetnének a nyugdíjszabályok alól, míg a szakdolgozóknak választaniuk kellene a munka és a nyugdíj között?”

- Semmiképpen sem. Orvos-szakszervezeti vezetőként is azt gondolom - ez lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni -, hogy nem méltányos, ami eddig a szakdolgozókkal történt. Tavaly az orvosokhoz képest minimális emeléshez jutottak, majd a legképzettebbektől elvették az idei 5000 forintos többletet is. Az, hogy az egészségügyi szakdolgozók bérét a miénkhez kell alakítani, evidencia. Számomra legalább olyan fontosságú, hogy ezt a hiányosságot helyre tegyék, mint az, hogy nálunk is meg kell lépni a következő lépcsőjét a béremelésnek. Nem tudom elképzelni az érdekvédelmet úgy, hogy ne képviselnénk a szakdolgozók érdekeit is, épp ezért felvetődött már az is, hogy megnyitjuk a szakszervezetünket a szakdolgozók felé. De nem tesszük ezt, mert egyfelől jól együtt tudunk dolgozni a szakdolgozói érdekképviseletekkel, másfelől a nemzetközi kötelezettségeink nem is teszik lehetővé ezt. De a szakmák közötti összefogás reményteli, főként, hogy úgy néz ki, most dimenziót válthat a Visegrádi Négyek együttműködése. Az európai orvostársadalom ugyanis meglehetősen le van nyűgözve az országokon átívelő együttműködéstől, mert ilyen még nem volt. Ezért az EU minket bízott meg egyfajta trójai faló szerepével, ami az Európai Parlamenttel való kapcsolattartás, illetve nyomásgyakorlás eszközeként az európai egészségügyi dolgozók érdekképviseletének megújítását jelenti. Áprilisban állunk majd a nyilvánosság elé terveinkkel, de már ma is nagyon sok a feladatunk. Az unió célja, hogy egységes, viszonylag egyenletes színvonalú egészségügyi ellátás legyen minden tagállamban – mondja Bélteczki János  a nepszava.hu-n olvasható beszélgetésben.