Vágy, hogy megszabadulj tôle – interjú Fazekas Gáborral
Fájdalommátrix: nem csak elmélet
Esély sincs arra Magyarországon, hogy a nemzetközi ajánlások szerint akut fájdalomcsillapító multidiszciplináris csoportokat hozzanak létre a kórházakban, hiányos a tb-támogatást élvező gyógyszerpaletta és az orvosok egy része önvédelmi reflexből nem alkalmazza az elérhető fájdalomcsillapító szereket. A Magyarországi Fájdalom Társaság elnökével, dr. Fazekas Gáborral a szakma helyzetéről és fájdalomterápiás képesítés bevezetéséről beszélgettünk.
– A nemzetközi fájdalomtársaság, az International Association for the Study of Pain (IASP) deklarációja szerint a fájdalomcsillapítást alapvető emberi jognak kellene tartanunk, és azt tanácsolja, hogy minden ország hozzon létre önálló fájdalomcsillapítási szakvizsgát – lesz ilyen nálunk is?
– Valóban, a fájdalomcsillapítás nem egyszerűen humánus, de ezen felül orvosi kötelezettség is. Vannak olyan országok, ahol létezik fájdalomterápiás szakképesítés – nálunk tavaly szeptemberben jelent meg a szakvizsgára ráépített licencvizsgák létrehozását lehetővé tevő miniszteri rendelet, mi tehát ebben gondolkodunk, elkezdtük a vizsga, illetve a képzés megszervezésének előkészítését.
– Mikor indul a licencvizsgához a képzés?
Ez még odébb van, először a képzést akkreditáltatni kell. Jelenleg Embey-Isztin Dezső tanár úr vezetésével folyik a tananyag kidolgozása.
– Az Amerikai Egyesült Államokból származó adatok szerint a sürgősségi osztályt felkeresők több mint fele, a háziorvosnál megjelenők harmada elsősorban fájdalomra panaszkodik. Magyarországon mi a helyzet?
– Nálunk nincsenek erre vonatkozó felmérések, de biztos vagyok benne, hogy a néhány panasz közül, ami „orvoshoz viszi” a betegeket, az első a fájdalom. Ezenkívül a funkciózavar és a deformitás az, ami miatt segítséget kérnek a rászorulók. De a fájdalom az első tünet, amely a bajt jelzi.
– Az IASP adatai azt mutatják, hogy a nagy műtéten átesettek 5-10 százaléka szenved krónikus fájdalomban. Az ő esetükben tehetetlenek vagyunk?
– A krónikus fájdalom külön problematikus terület. Akut fájdalom esetében a fájdalom nagyon fontos élettani jel, a krónikus fájdalomnak azonban nincs alarmírozó szerepe, maga a fájdalom az elsődleges probléma, és sok kísérő tünet is előfordul, depresszió, szorongás, alvás vagy étkezési zavar. Ilyenkor a klasszikus fájdalomcsillapítók nem használnak; a krónikus fájdalmat egyrészt pszichológiai oldalról kell megközelíteni, másrészt speciális, a hétköznapi életben nem fájdalomcsillapítóként ismert gyógyszerekkel, egyes antiepileptikumokkal, antidepresszánsokkal.
– A nemzetközi fájdalomtársaság elnöke, Fernando Cervero azt írja nemrég megjelent könyvében – Understanding Pain –, hogy a fájdalom még ma is ismeretlen terület, nincs definíciója, azt sem tudjuk, mi a (krónikus fájdalom) funkciója, nem tudjuk, hogyan lehet összekötni a molekuláris és celluláris folyamatokat a fájdalomtudattal, és azt sem, hogyan hatnak a fájdalomcsillapítók. Jól értem, hogy az orvostudomány alig tud valamit arról a jelenségről, ami miatt a legtöbben fordulnak orvoshoz?
– Azért ennyire nem rossz a helyzet. A fájdalom speciális, összetett jelenség; a szag- vagy fényingerek szag-, illetve fényérzést váltanak ki az adott receptorokon és az adott agyi központban, azonban a fájdalomreceptorok esetében ez nem így van. A fájdalomingerek többlépcsős feldolgozási folyamatban vesznek részt, és csak az agyban, az úgynevezett fájdalom-mátrixban dől el, hogy abból valóban fájdalom lesz-e, és milyen vegetatív kísérő tünetek, illetve érzetek, érzelmek (pl. félelem) jelennek meg. Az angol nyelv pontosabban leírja ezt. A magyarban a receptortól az érzés létrejöttéig fájdalomról beszélünk, így van fájdalomreceptor és fájdalomérzékelés. Az angolban ez sokkal jobban elkülönül: pain – fájdalom csak az agyban lesz, a folyamat közben a nociceptor, illetve a nociception szót használják. A fájdalomingert közvetítő felszálló pályákból és az ingerületátvivő anyagokból nagyon sokat ismerünk, ahogy lényegében azt is tudjuk, hogy hol lehet beavatkozni.
– Az IASP blogján nagy vita folyik arról, hogy elfogadható redukció-e a fájdalommátrix elmélete, többek között azért, mert az nem veszi figyelembe az immunológia vagy az endokrinológia kapcsolódási pontjait.
– A fájdalommátrix arra nem alkalmas, hogy végigkövessük a fájdalom útját, csak azt tudjuk megállapítani az fMRI-s vizsgálatok révén, hogy milyen agyterületek aktiválódtak a fájdalom során, hogy milyen széles körű az aktiválódás, illetve annak a vizsgálatára használható, hogy egy bizonyos gyógyszer hatására kevesebb terület aktiválódik-e.
– Nullától tízes skálán mérve ön milyen fájdalmat élt át eddig?
– Talán 8-9-est, fogfájás kapcsán.
– Hogyan állapíthatjuk meg ezeket az értékeket, amikor a definíció szerint a valaha átélt legerősebb fájdalmunk a tízes?
– A skála végpontja az adott skála gyártójától függően lehet a valaha átélt legerősebb fájdalmunk, vagy az elképzelhető legerősebb, illetve az elviselhetetlen fájdalom is. Két beteg által megadott érték nem hasonlítható össze, hiszen különböző a fájdalomtűrő képességünk, az értéket mindig az adott beteg különböző állapotaihoz viszonyítjuk, és arra következtetünk belőle, hogy a fájdalom mennyire jelentős problémát okoz az illetőnek. A 9-es fájdalomnál a beteg számára már nem létezik más, csak az a vágy, hogy megszabaduljon tőle.
Az interjú folytatásáért kattintson ide.
