Ezek a legnagyobb bércsökkenést okozó betegségek
Az Economx szerint a pszichiátriai, mentális vagy daganatos betegségek miatt hospitalizált munkavállalók fizetése jelentősen alacsonyabb.
Nagyon sok bizonyíték van arra, hogy a munkaerőpiaci helyzet romlása, az állásvesztés, rosszabb egészségi állapothoz vezet – mondta a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) napokban megrendezett konferenciáján Elek Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Közgazdaságtudományi Tanszékének adjunktusa és a KRTK KTI tudományos munkatársa.
A csoportos létszámleépítés miatti állásvesztés megnöveli a 2-4 éven belüli halálozást Magyarországon is. De példaként említette, hogy a szívinfarktus, stroke és krónikus betegségek után is kimutatták a betegek rosszabb munkaerőpiaci helyzetét.
Márpedig statisztikai adatok szerint Magyarországon évente 75 ezer új daganatos beteget diagnosztizálnak, valamint 40-50 ezer ember kap stroke-ot, a szívinfarktus is évente 20-25 ezer embert érint.
A betegségek és a munkaerőpiaci helyzet közötti kapcsolatot a magyar lakosság véletlenszerű mintája alapján, a magyar emberek munkaerőpiaci és egészségügyi adatait összevetve vizsgálták 2009-2017 között valamint 2021-ben – mondta Elek Péter.
A 30-54 éves korosztályban vizsgálták meg a különböző betegségekben szenvedők helyzetét, az egészséges azaz a megelőző évben fekvőbeteg-ellátásban nem részesülő és gyógyszert nem szedő populációhoz viszonyítva.
A legjelentősebb bérelmaradás Elek Péter szerint a megelőző évben pszichiátriai okból fekvőbeteg-ellátásban részesült betegeknél látszik, de számottevő a keringési illetve endokrin-táplálkozási-anyagcsere betegségek miatt hospitalizáltak, a mentális betegség miatt gyógyszert szedők és a cukorbetegek körében is.
Az egészségsokkok közül a szívinfarktusnak, a stroke-nak vagy rosszindulatú daganatos betegségnek van a legerősebb negatív hatása a jövőbeli munkaórákra – tette hozzá a kutató.
Az elemzésben a béreket kétféleképpen vizsgálták: egyrészt az aktuálisan foglalkoztatottak bérére fókuszálva, másrészt a ténylegesen ledolgozott munkaórák figyelembevételével. A kutatás rámutat, hogy nemcsak az alacsonyabb bér, hanem a kevesebb ledolgozott munkaóra is hozzájárul a keresetek elmaradásához, hiszen például a pszichiátriai betegséggel küzdők kevesebb időt töltenek munkával.
Érdekes kivételt jelentenek bizonyos krónikus betegségek, mint például a vérnyomáscsökkentők vagy a koleszterinszint-csökkentők szedése. Ezeknél a csoportoknál a bérek nem mutatnak olyan negatív összefüggést, ami arra utalhat, hogy a betegség felismerése és kezelése különböző társadalmi-gazdasági helyzetű személyek esetében eltérő, írja az Economx.