Évad indul!

Mit várhat a közönség – a startpisztolyos kezdés után a második közhelyet igyekezve elkerülni nem nevezem nagyérdeműnek –, amelyet hidegen hagynak az igazgatóválasztások körüli botrányok, és nem rágja le a körmét a készülő színházi törvény fölötti izgalmában? Ennél fontosabb kérdés, hogy a színházak azt akarják-e nyújtani, amit vár. Nézzük a legközelebbi, szeptember végi bemutatókat, ezek már a nyakunkon vannak! Budapest két reprezentatív színháza, a Nemzeti és a főváros Nemzetije, a Vígszínház elég nyomatékosan kezdi az évadot, s aligha fogja elszívni egymás elől a nézőket. A Víg esténként ezer embert akar elandalítani Heltai Jenő vígjátékával, A Tündérlaki lányokkal. Nosztalgia és múltba merengés – még azok is meglepődhetnek, akik hajlamosak belátni, hogy ekkora nézőteret kortárs problémákkal megtölteni manapság több mint kockázatos. A Nemzeti ezzel szemben kihívóan merész: Alföldi Róbert, az új direktor A jég című Szorokin-regényből készült adaptációt újítja föl, amelyet korábban a Krétakör játszott a Trafóban. A felújítást is Mundruczó Kornél rendezi. Őt filmjei vagy az idei pécsi színházi találkozón díjnyertes Frankenstein-terv láttán aligha lehet andalító romantikusnak nevezni. A jég velőtrázó negatív utópia: jégkalapácsos szektatestvérek gyilkolják szeretetre éhesen az emberiséget, hogy rátaláljanak azon kevesekre, akiknek „megszólal a szívük”. Ennél szélsőségesebben nem is indíthatná a szezont a két „kultúrpalota” (de közülük csak a Fellner–Helmer páros építette Vígszínház az építészeti örökség része).
Mindjárt a felütésnél ütköznek tehát ízlések – és pofonok? Szellemi pofon és simogatás – ez azért különbség. Bravó! Már most látszik, hogy Alföldi Nemzeti Színháza egészen más lesz, mint Jordáné. Nemsokára Szophoklészt rendez – a nagyszínpadon eddig még nem volt görög tragédia –, és októberben jön a kolozsvári magyar színház Ványa bácsija, Andrei Şerban rendezésében, amely Romániában elnyerte az elmúlt évad legjobb előadásának díját. Pedig ott nemzetközi hírű a színház.
Nézzünk messzebbre! A Katonában Gorkij Barbárokja, egy háborúból kiábrándító Shaw (A hős és a csokoládékatona), a kritikus szellemű angol Edward Bond három egyfelvonásosa, valamint az Éhség című Knut Hamsun-regény adaptációja az újdonság többek között. Zsámbéki színháza, úgy tetszik, nem enged az igényből. Persze, ma akkor sem könnyű ilyesmivel megtölteni egy nézőteret, ha az négyszer fér bele a Vígszínházéba. (Ott azért még ráhajtanak: Stendhal Vörös és feketéje szenvedélyt, szerelmet és szépséget ígér. A negyedik „sz”: Szikora János, a rendező, ő az utóbbiért szavatolni szokott.)
Ha még tágabbra nyitjuk a szemhatárt, országszerte lesz Shakespeare – a Hamlet  Zalaegerszegen, az Ahogy tetszik Kaposváron, a Vihar Szegeden, A velencei kalmár Egerben, a Szeget szeggel Miskolcon és a Windsori víg nők Pécsett (az utóbbi mint Nicolai operája). Elszórtan Moličre (A mizantróp az Örkényben, ebből kisülhet valami), Goldoni, Machiavelli, Osztrovszkij, Ibsen, Bulgakov két helyen is (Miskolcon és Veszprémben), általában a kötelező kűrök. A XX. századi amerikai moderneket Miller és Albee képviseli, de ez nem újdonság, mert nincs olyan évad, amelyből A salemi boszorkányok (vagy Az ügynök halála, vagy a Pillantás a hídról) és a Nem félünk a farkastól kimaradna. Ha Brecht, akkor a Koldusopera, az ma már szórakoztató színház – persze, hogy bemutatják (Veszprémben). Különlegességeket nemigen találni, a legérdekesebb talán a Dogville című Lars von Trier-film színpadi változata a Bárka Színházban.
A kortárs magyar szerzőket általában rejtegetik, vagy várják szövegeik elkészültét. Egerben A nagyratörő után Márton László trilógiájának második részét, Az állhatatlant is színre viszik. A Bárka kuriózuma Nádas Péter híres „három T” trilógiájának (Takarítás, Találkozás, Temetés) előadása a táncos-koreográfus Gergye Krisztián rendezésében. És természetesen a munkafázisban levő új remekművek, akárhol, mindenhol.
Ha az olvasó arra kíváncsi, mi tölti majd ki az évadban felújítandó repertoár nagy részét, nos – a szórakoztató színház, az olyan régi-új blődlikkel, mint a Hajmeresztő (két helyen), a Kakukkfészek című lejárt lemez (ugyancsak két helyen), a Hippolyt, a lakáj, az Őrült nők ketrece, az Apa csak egy van, aztán a musical, musical, musical (Evita, Chicago, Apácák, Hello, Dolly stb.) meg az operett, operett, operett (Csókos asszony, Cigánybáró, Gül baba), de itt befejezem, mert a satöbikkel megtelne az oldal.

Koltai Tamás (Medical Tribune)