Eredményes volt szlovák orvosok nyomásgyakorló akciója

Jóváhagyta a szlovák törvényhozás szerdán azt a kormányelőterjesztést, amely a vonatkozó törvény módosítása által javít az egészségügyi dolgozók bérrendezésének ütemén, amelyet a kormány eredeti költségvetési konszolidációs intézkedései visszafogtak.

Egy héttel ezelőtt a szlovák orvosszakszervezet (LOZ) nyomásgyakorló akciójának keretében több ezer orvos kezdte beadni felmondását arra hivatkozva, hogy elfogadhatatlannak tartják az őket érintő éves bérkorrekció lassuló ütemét, ami a szlovák kormány október elején elfogadott konszolidációs csomagjának egyik takarékossági intézkedése lett volna.

Robert Fico kormánya a költségvetés konszolidációját célzó – 2,7 milliárd eurót (mintegy 1000 milliárd forint) kitevő – intézkedéscsomagját azzal indokolta, hogy az idő előtt távozó előző centrista-liberális kormány tarthatatlan állapotokat hagyott hátra a közigazgatásban.

A konszolidációs csomag egyik pontja az volt, hogy az orvosok az előző kormánnyal aláírt memorandumban kialkudott évi 9,7 százalékos helyett évi 3 százalékos béremelést kapnának.

Ezt a béremelési arányt az egészségügyi tárca később egy kompromisszumos javaslat alapján 6,44 százalékosra módosította.

A most elfogadott törvénymódosításban az szerepel, hogy az egészségügyi dolgozók egy része – elsősorban a nővérek, a szülészeti asszisztensek és a mentősök - esetében megőrzik a bérkorrekciónak a konszolidációs csomag előtti 9,7 százalékos éves ütemét.

A többi egészségügyi dolgozóra vonatkozóan az orvosoknak már felajánlott 6,44 százalékos bérkorrekciót irányozzák elő a jövő évre, 2026-ra pedig 8,05 százalékosra emelik ennek mértékét.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...