Eredményes onkológiai kutatások Bécsben

Az új rákos megbetegedések száma Ausztriában 2009 és 2020 között hat százalékos növekedést mutatott. Ez a szám a szakértők szerint 2030-ra már tizennégy százalék lesz. A diagnosztika és a terápia területén ugyanakkor olyan sokat ígérő eredmények születtek, aminek köszönhetően a rákban elhunyt betegek száma csökken, az élethossz és az életminőség viszont növekszik.

Ez nagyrészt az úgynevezett precíziós onkológiai gyógyászatnak köszönhető. Eszerint a tumorbiológia és a genetika alaposabb megismerése hatékonyabb megelőzést tesz lehetővé az egyes rizikócsoportoknál. További nagy előnye, hogy a különböző terápiás kezelések egyénre szabottabban, egyszersmind hatékonyabban kerülhetnek kialakításra.

A Bécsi Orvosi Egyetemen (MedUni Wien), amely az egyik legpatinásabb európai képzési- és kutatóközpont, jelenleg is számos kutatás folyik a fenti témában. Egy ilyen vizsgálat vezetett például egy olyan gyógyszer amerikai engedélyeztetéséhez is, amit eredményesen alkalmaztak az előrehaladott prosztatarák kezelésében. A gyógyszerben található összetevő már a mell-és petefészekrák kezelésénél is bevált és a remények szerint hamarosan az EU-ban is forgalomba kerülhet.Az eddig csupán a diagnosztikában használt nukleáris medicína, vagyis a radioaktív készítményekkel történő orvoslás területén is sokat ígérőek az eredmények. Itt elsősorban az ún. teranosztikai (terápia és diagnosztika) célú gyógymódon van a hangsúly. Ez azt jelenti, hogy a rosszindulatú tumort olyan alacsony dózisú sugárkezelésnek vetik alá, ami csak a tumor egy bizonyos részét célozza, miközben radioaktív atomokat adagolnak hozzá. Így a rákos sejtek megcélozandó részei feltárhatók és a radioaktív anyag segítségével kezelhetők. A terápia rendkívül hatásos és nincs mellékatása sem, mivel a sugárzás célzottan a rákos sejteket éri.

Kutatómunka mikroszkóppal © MedUni Wien, Mark Glassne
Kutatómunka mikroszkóppal © MedUni Wien, Mark Glassne

Az onkológiai rehabilitációra és az utókezelésre is nagy hangsúlyt fektet a klinika. Az egyén testi-, mentális- és pszichoszociális jellegzetességeit mind figyelembe veszik és felhasználják a célirányos kezelés érdekében. A kutatások azt is kimutatták, hogy a rendszeres, orvosi ellenőrzés mellett végzett testmozgás nagyban megkönnyíti az egyes rákfajták kialakulásának előrejelzését

(forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...