Engedélyezhetik az aktív eutanáziát Nagy-Britanniában

Megszavazta a londoni parlament, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítséggel vethessenek véget életüknek.

Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, több órás részletes vita után 330-275 arányban hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a Labour-frakció is megosztott volt, mivel a kormánypártnak az alsóházban ennél sokkal nagyobb többsége van.

Wes Streeting egészségügyi és Shabana Mahmood igazságügyi miniszter már korábban jelezte, hogy nem támogatja a tervezetet. A kormány nem írta elő a munkáspárti frakciónak a jogszabálytervezet megszavazását, minden képviselő saját lelkiismerete szerint dönthetett.

A péntek délutáni szavazás nem jelenti azt, hogy a tervezetből azonnal törvény lesz, mivel biztos, hogy az indítvány a következő hetekben többször is megjárja az utat az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza között. Jogszabályként akkor léphet érvénybe a tervezet, ha végleges szövegéről a két ház konszenzusra jut.

Az indítvány alapján, amely Angliára és Walesre vonatkozik, azok a gyógyíthatatlan betegek vehetnének igénybe külső segítséget életük befejezéséhez, akik mentális állapotuk alapján döntés- és cselekvőképesek, és egyértelműen megállapítható, hogy döntésüket szabad akaratukból, külső kényszer vagy nyomásgyakorlás nélkül hozták meg.

A tervezet alapján csak azok a felnőttek vehetnék igénybe a törvény adta lehetőséget, akiknek életéből orvosi szakvélemény szerint hat hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra.

Akik segítséggel véget kívánnak vetni életüknek, ezt két írásos nyilatkozatban kell kinyilvánítaniuk, különböző, egymástól független és egymást nem ismerő tanúk aláírásával.

Azt is két egymástól független és egymást nem ismerő orvosnak kell közjegyző előtt igazolnia, hogy a beteg a döntéshez szükséges minden jogszabályi előírásnak megfelel, és a két orvos közül legalább egy a londoni felsőbíróság előtt lesz köteles ezt deklarálni.

Az eljáró bíró meghallgathatja a pácienst is, és még ezután is 14 napig mérlegelheti, hogy engedélyezi-e segítség igénybevételét a betegnek élete befejezéséhez.

A jelenlegi brit büntetőtörvények öngyilkosság elősegítéseként szankcionálják, ha valaki segítséget nyújt másnak ahhoz, hogy véget vessen életének, és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok, akiket a bíróság ilyen vádpontban bűnösnek talál.

Az Ipsos Mori közvéleménykutató csoport legutóbbi felmérése szerint a britek 65 százaléka támogatja az élet befejezéséhez igénybe vehető külső segítség törvényesítését.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...