hirdetés
2025. július. 31., csütörtök - Oszkár.
hirdetés

 

EMBL-HCEMM: erősebb együttműködés, több közös projekt

Újabb ajtókat nyithat meg a magyar kutatók előtt Európa első számú élettudományi laborja, az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL).

A magyar kutatóintézetek és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL) tovább erősítik a már eddig is szoros együttműködésüket az égető biológiai és környezeti kihívások, köztük a fertőző betegségek közös kezelése érdekében – erről állapodott meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Edith Heard, az EMBL főigazgatója 2021. szeptember 27-én, Heidelbergben.

Az 1974-ben létrehozott Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium vezető szerepet tölt be az európai élettani kutatások összehangolásában, a szakemberek továbbképzésében. Hat telephelyén magas színvonalú molekuláris-sejtbiológiai, stratégiailag kiemelkedően fontos bioinformatikai-szerkezetbiológiai infrastruktúrákat üzemeltet. Magyarország 2017 óta tagja az új élettudományi technológiák és módszerek kifejlesztésén dolgozó kormányközi szervezetnek.

Edith Heard főigazgató elmondta: „Az emberiség előtt álló számos kihívás hatékony megoldásában kritikus fontosságú, hogy természetes környezetében, molekuláris szinten értsük meg az élet működését. Ez túl nagy feladat lenne egyetlen intézet vagy ország számára, ezért örülünk, hogy a magyar szakemberek tovább erősítik az EMBL helyét az európai élettudomány központjában.”

Az EMBL öt évre szóló új tudományos programja arra is vállalkozik, hogy zöldebb irányba mozdítsa el a gazdaságot, ennek érdekében ösztönzi a tudományágak és szektorok közötti együttműködést. A tagság számos lehetőséget kínál a magyar kutatók számára a világszínvonalú eszközökhöz, adatbázisokhoz való hozzáféréstől a PhD és posztdoktori programokon át a tudás- és technológiatranszferig. Hazai egyetemek, kutatóintézetek és vállalkozások jelenleg tizennégy nemzetközi kutatásban, együttműködésben vesznek részt az EMBL partnereként.

Palkovics László kifejtette: „A koronavírus-járványhoz hasonló globális fenyegetések határokon átnyúló összefogást, közös fellépést igényelnek. Az EMBL kapcsolatrendszere egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy az élettudományi kutatások terén megszerzett magyar szakértelem egész Európában a gyakorlatban hasznosulhasson.”

A miniszter hozzátette: „Az EMBL természetes szövetségese a vele három éve intézményközi partnerségre lépett Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM). A Nemzeti Laboratóriumok programba beemelt HCEMM a hazai szakmai műhelyek legjobb képességeit, erősségeit összesíti. Új központját a Szeged Science Park Inkubátorházában akár már idén átadhatják.”

Palkovics László reményét fejezte ki, hogy a HCEMM partnerség segítségével erősebb együttműködés, több közös projekt és számos eredményes európai uniós közös pályázat valósulhat meg.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...