Először végeztek egyidejűleg máj- és hasnyálmirigy-átültetést
Magyarországon most először végeztek egyidejűleg máj- és hasnyálmirigy-átültetést, amellyel egy 16 éves beteg életét mentették meg.
Piros László, a műtétet végző csapat vezetője, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika (STéG) igazgatóhelyettese a beavatkozással kapcsolatban úgy fogalmazott: efféle kombinált szervátültetésre igen ritkán van szükség, és az is szokatlan, hogy ilyen fiatal korban történik. Az Eurotransplant adatbázisa szerint évente 5-6 ilyen műtét történik, döntően Németországban, illetve Belgiumban. A most megoperált 16 éves páciensnek alapbetegsége miatt volt szüksége új májra. A primer sclerotizáló cholangitis (rövidítve PSC) egy krónikus, progresszív epeúti gyulladással járó autoimmun betegség, mely az epeutak szűkületét, ezáltal az epe elfolyásának zavarát eredményezi, végül pedig májcirrózishoz vezet – fogalmazott a sebész, hozzátéve, hogy a májbetegség miatt a szervátültetés indokolt volt, ezért a Májvárólista Bizottság döntése alapján a várólistára került.
Ismert volt a beteg 1-es típusú cukorbetegsége, a terápiabeállítással voltak nehézségek, valamint szteroid adásakor inzulinigénye megsokszorozódott. A májátültetés miatt indokolt immunszuppresszió várható diabetogén – vagyis a cukorbetegség kifejlődése irányába mutató – hatása és a hosszú távú kilátások miatt merült fel hasnyálmirigy együttes, szimultán beültetése a májjal, természetesen egyazon donorból. A páciens kezelőorvosaival is egyeztettünk erről, akik támogatólag nyilatkoztak. Érveinket az Eurotransplant releváns bizottságai és auditorai is egyöntetűen elfogadták, így a beteg ACO (Approved Combined Organ) listára került. Ez a státusz allokációs szempontból jó pozíciót jelent (a HU/High Urgency, vagyis a legmagasabb fokozat után következik): azok kaphatják meg, akik kombinált szervátültetésre várnak (ha kettő szerv esetén a vese az egyik, akkor nem kérhető ez a státusz). Így körül-belül egy hét alatt kapott alkalmas felajánlást a beteg az Eurotransplantból. A szervkivétel Hamburgban történt, a májat és a hasnyálmirigyet egy blokkban vették ki és szállították – mondta el Piros László.
Nem sokkal az első, egyidejűleg végzett máj- és hasnyálmirigy-átültetés után a STéG-en elvégeztek egy másik, hasonló műtétet. A betegnek szintén új májra és hasnyálmirigyre volt szüksége, aki felkerült az Eurotransplant ACO listájára (Approved Combined Organ). A két szerv ezúttal nem egy blokkban érkezett, mert a májról előbb levettek egy kis darabot egy kisgyereknek, de egy műtét során ültették be őket – számolt be Piros László, hozzátéve, hogy a beteg jól van, mindkét szerv működik.
Piros László szerint az ilyen szimultán szervátültetések továbbra is viszonylag ritkák lesznek, de az egyre gyakoribbá váló és egyre fiatalabb korban előforduló autoimmun betegségek – amilyen a PSC és az 1-es típusú diabétesz is – lehetséges, hogy a jövőben valamivel gyakrabban fognak hasonló műtéteket végezni a klinikán.
Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; dr. Piros László