hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Először gyógyítottak köldökzsinór szöveti őssejtekkel Közép-Európában

"Mind a négy beteg számára ez volt az utolsó esély"

Magyar közreműködéssel a lengyelországi Wroclaw és Katowice klinikáinak transzplantációs osztályain hajtották végre Közép-Európa első olyan őssejt-transzplantációját, amelyhez köldökzsinórszövetből származó őssejteket használtak fel; a beültetéssel három gyerek és egy felnőtt életét sikerült megmenteni – közölte az MTI-vel az együttműködés magyar résztvevője, a Krio Intézet.

A régióban mérföldkőnek számító beavatkozáshoz a FamiCord Csoport biztosította az őssejteket. Az úgynevezett mezenchymális őssejteket a Lengyel Őssejtbank és a Krio Intézet szakemberei készítették elő beültetésre.

"A Krio Intézet az elmúlt években saját eljárást dolgozott ki a köldökzsinór szöveti őssejtek fagyasztására és tárolására. Magyarországon az intézet tavaly októberben az elsők között kapott hivatalos engedélyt erre a tevékenységre", ismertette az intézeti közlemény.

A beavatkozáson három gyerek és egy felnőtt esett át, akik mindannyian olyan betegségben szenvedtek, hogy a korábban a szervezetükbe átültetett, donortól származó csontvelő immunsejtjei a betegek saját sejtjeit "idegenként" azonosították és megtámadták őket. A műtétet vezető szakorvos, Dariusz Boruczkowski kiemelte: "mind a négy beteg számára ez volt az utolsó esély az életben maradásra, miután a hagyományos gyógyszeres kezelések nem vezettek eredményre."

Mivel az eljárást korábban az országban még nem alkalmazták, ezért szükséges volt hozzá megszerezni a lengyel orvosetikai bizottság hozzájárulását is.

Az őssejt-transzplantáció ma már bevett terápiának számít az európai klinikai gyakorlatban, de Közép-Európában mindeddig csak köldökzsinórvérből származó őssejteket használtak fel ilyen célra. Csak az utóbbi években derült fény arra, hogy a köldökzsinór szöveti állományában is találhatók őssejtek, a mezenchymális őssejtek. Ezek az őssejtek gyakorlatilag az emberi test valamennyi szövetféleségét képesek regenerálni, ráadásul együtt alkalmazva a köldökzsinórvér eredetű őssejtekkel jobb beépülést és gyorsabb felépülést tesznek lehetővé. A köldökzsinórvér eredetű őssejtekhez hasonlóan a mezenchymális őssejtek levételére is csak közvetlenül a születést követően van mód.

A Krio Intézet Európa egyik legnagyobb őssejtbank hálózatának, a FamiCord Group-nak a tagja, amely együttesen több mint 60.000 minta tárolását végzi, és eddig 15 sikeres beültetéshez biztosított őssejtet.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés