hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Előrehozott béremelés kell

Most látszik, hogy mennyi az alapbér az egészségügyben, amikor megtiltották a másodállást, hangzott el a Klubrádióban.

A normális heti 40 óra helyett 60-at, sőt, ügyeletekkel együtt még többet is dolgoztak az orvosok, nővérek, szakdolgozók, hogy megéljenek. Ám a vészhelyzet kihirdetésekor megtiltották nekik a külföldön, vagy itthon végzett plusz munkát, így a keresetük akár a felére is csökkenhetett. A fő munkahelyükön is csökkent a túlmunka, hiszen a nem létfontosságú beavatkozásokat többnyire elhalasztották, a szakrendelők forgalma is csökkent, a szabadságuk kivételére köteleztek sokakat.

Nyilvánvalóan a tisztességes alapbér lenne a megoldás, ismételte meg régóta hangoztatott álláspontjukat a Klubrádióban Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Egyébként ugyanez igaz a szociális ágazatban dolgozókra is. Az emberek ugyanis eddig önmagukat zsigerelték ki, erre kényszerültek. Egy lépés lehetne a megoldás felé, ha előre hoznák a beígért béremelést, bármilyen helyzetben is van a gazdaság. Lenne honnan átcsoportosítani pénzt erre a célra – mondja Soós Andrianna. Az ugyancsak beígért egyszeri 500 ezer forintos juttatásról még szinte semmit sem tudni, az se, hogy bruttó, vagy nettó, hogy mikor fizetnék ki, de az ilyen ötletek nem is jelentenek komoly segítséget.

(forrás: Klubrádió)

cimkék

hirdetés

Könyveink