hirdetés

Elkelt az egykori Telki kórház rendelőintézete

A Róbert Károly Magánkórház vásárolta meg a Telki Kórház Kft. Budakeszi úton található rendelőintézetét - jelentették be az ügyletet hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.

A Lantos Csaba üzletember érdekeltségébe tartózó magánkórház tulajdonosi köre Kovács Gábor üzletembertől vásárolta meg a fővárosi járóbeteg szakrendelőt.

Lantos Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, a magánkórház 2007-ben alakult meg, hat év után lett nyereséges, és a mostani vásárlással alapvetően a járóbeteg ellátó tevékenységük bővül. Közölte, eddig 3700 újszülöttet segítettek a világra, 15 ezer sikeres műtétet végeztek el. A tulajdonosváltás után egyesített cégek több mint 100 egészségügyi dolgozót foglalkoztatnak és mintegy 160 orvos dolgozok náluk. Lantos szerint arra törekednek, hogy az aktív korosztályban lévőknek minél teljesebb szolgáltatást nyújtsanak. Közölte azt is, hogy eddig minden évben 20 százalékkal nőtt a forgalmuk.

A sajtótájékoztatón közreadott tájékoztató anyag szerint a részben Növekedési Hitelprogramból finanszírozott tranzakció során vásárolták meg az 1200 négyzetméteres szakrendelőt. A Róbert Károly Magánkórházban februártól az eddigi nőgyógyászati és szülészeti ügyelet mellett elindul a gyermekügyelet is.

Az 55 ágyas Róbert Károly Magánkórház, a Róbert Rendelőintézet, valamint a Főnix Medical Center Sasadi úti járóbeteg rendelőjével és a Nógrádgárdonyban működő Főnix Kastélyszanatórium "prevenciós, rehabilitációs és ápolási szolgáltatásaival jelenleg Magyarország legkomplexebb egészségügyi ellátási láncot képes nyújtani a magánszférában" - áll a sajtóanyagban.  

Kovács Gábor arról beszélt, hogy 1998-ban nyitotta meg a Telki Magánkórházat, 15 évig volt befektető az egészségügyben, és 2013-ban döntött úgy, hogy befejezi a befektetési tevékenységét az egészségügyben. A Telki Kórház Kft-t, amely a járóbeteg intézet tulajdonosa, értékesítette - közölte Kovács Gábor megjegyezte: két befektetése maradt a foglalkozás-egészségügy területen, szándéka, hogy ezeket a cégeket is eladja.

Elmondta, amikor legálissá vált Magyarországon a hálapénz lehetősége az állami intézményekben, akkor jutott el oda, hogy "nem bírja a szélmalomharcot tovább". Ezzel a magánszektor már nem tud versenyezni - tette hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...