hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Elindultak a leépítések a közszférában

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézményeit letarolják: 2250 helyet számolnak fel, írja a Népszava.

A Magyar Közlönyben október 29-i, hétfői dátummal jelent meg „a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről” szóló határozatot, amelyben a végrehajtás határideje szerda. Ha azért hagyták volna az utolsó pillanatra a döntést, mert elhúzódott a dolgozók érdekképviseleteivel az egyeztetés, akkor talán érthető lenne az eljárás, de erről szó sem volt. A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezetei sokáig hiába követelték az érdemi tárgyalásokat, csak a múlt héten volt hajlandó összehívni a kormány az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum ülését, de akkor is csak szóbeli tájékoztatást adott a kormány a szakszervezeteknek a leépítésről.

A kormányhatározat alapján végül addig „matekoztak” a kancellárián, míg azt a végeredményt kapták, hogy a minisztériumokban 2600 munkahelyet kell megszüntetni, a háttérintézményekben pedig 4210-et. A legrosszabbul az Innovációs és Technológiai Minisztérium járt, ahol 517 státust törölnek, a Belügyminisztériumban 401-et, a Miniszterelnöki Kabinetirodán viszont mindössze 10 álláshely szűnik meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézményeit letarolják: 2250 helyet számolnak fel. Azt intézményenként döntötték el, hogy mennyi ebből a már egy ideje üres státusok eltörlése és hány emberi sors törik most ketté. A Népszavának még most is csak név nélkül válaszoló tisztviselők egybehangzóan kifogásolták, hogy nem kevesebb, hanem több lesz a munka a maradóknak, miközben már így is ingyen túlóráznak egész héten. Az időzítést pedig határozottan embertelen megoldásnak tartják.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink