hirdetés

Elindult a Gondosóra program

Elindult a kormány Gondosóra programja, a digitális idősgondozás kiépítésének részeként az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át az első okoseszközt egy idős házaspárnak szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

Kapcsolódó cikkek

Fülöp Attila az eseményen az MTI-nek elmondta: a négyéves program ideje alatt minden 65 éven felüli magyar állampolgár alanyi jogon kaphat egy ingyenes, nyakban vagy karon hordható készüléket, amelynek segítségével bármilyen, otthon bekövetkező egészségi problémát egyetlen gombnyomással jelezhet egy éjjel-nappal működő diszpécserszolgálatnak.

A programba körülbelül másfél millió, 65 éven felüli embert vonhatnak be, az érintetteknek a www.gondosora.hu oldalon kell regisztrálniuk és jelezniük igényüket az eszközre.

Fülöp Attila kifejtette, a kabinet célja az elmúlt években a családok megerősítése volt, ebbe pedig az idős hozzátartozók is beletartoznak. A kutatások és a statisztikák szerint ők inkább az otthonukban szeretnének maradni, ezért van szükség ilyen jóléti szolgáltatásokra - köztük például a Gondosóra programra -, amelyek az otthoni biztonságukat erősítik meg. Hangsúlyozta, a projekt mérföldkőnek számít a digitális idősgondozásban, az Európai Helyreállítási Program részeként zajló programot magyar költségvetési forrásból indította el a kormány.

Jelenleg egy kísérleti fázis van folyamatban, amelyben az igényeket szeretnék felmérni, a hosszabb távú cél pedig az, hogy Magyarországon biztonságban legyenek az otthonukban egyedül, korlátozott körülmények között élő idős emberek.

 

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...