Elhunyt Losonczi Ágnes szociológus

Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el, tudatta a család az MTI-vel.

Losonczi Ágnes 1928. augusztus 27-én született Debrecenben. A világháború alatt deportálták, hazatérését követően táncművészeti, színházrendezői és bölcsész tanulmányokat követően a Népművelési Minisztériumban dolgozott, majd az 1960-as évektől érdeklődése a szociológia felé fordult.

Alapítója, később igazgatója volt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének. Első kutatásai a zene társadalmi szerepével foglalkoztak, innen az életmód kérdései felé vitte érdeklődése, majd az egészségügy, az életfordulók, az öregség, a traumatizáció és az idő fogalma került kutatásai középpontjába.

Könyvei

  • Az ember ideje. Esszék az időről Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Holnap, Bp., 2009
  • Sorsba fordult történelem Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Holnap, Bp., 2005
  • Utak és korlátok az egészségügyben Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1998 (Magyarország az ezredfordulón V. Az életminőség tényezői Magyarországon)
  • Ártó – védő társadalom. Ahogy a társadalom betegít és gyógyít... Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1989
  • Korniss Péter: A vendégmunkás. Fényképregény / The guest worker. A novel of photographs; tan. Losonczi Ágnes, angolra ford. Szöllősy Judit; Mezőgazdasági, Bp., 1988
  • A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Magvető, Bp., 1986 (Gyorsuló idő)
  • Bedarf, Funktion, Wertwechsel in der Musik Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben. Musiksoziologische Untersuchung des Musiklebens in Ungarn nach 1945; németre ford. Alpári Tilda, Alpári Pál; Akadémiai, Bp., 1980
  • Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Gondolat, Bp., 1977 (Társadalomtudományi könyvtár)
  • Zene – ifjúság – mozgalom Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben; Zeneműkiadó, Bp., 1974 (Zeneélet)
  • Az életmódról. Az anyagi feltételek a mindennapi aktivitás és az emberi együttélés kérdései. Békés megyei vizsgálat adatai alapján; MTA Szociológiai Kutató Intézete, Bp., 1973 (Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének kiadványai)
  • A zene életének szociológiája. Archiválva 2014. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben Kinek, mikor, milyen zene kell?; Zeneműkiadó, Bp., 1969
  • A zene az emberek között. Fővárosi nagyüzemi és falusi szociológiai felvétel tapasztalataiból; Magyar Rádió és Televízió, Bp., 1967 (Rádió szakkönyvtár)
  • Social characteristics of apperception of music; Tempó, Bp., 1966 (6. World Congress of Sociology in Evian Hungarian papers)

Losonczi Ágnes 1993-1998 között a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriumának elnöke volt. Részt vett a Szociológia és a Replika című folyóiratok szerkesztésében.

Munkáját 1999-ben Balázs Béla-díjjal, 2004-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést és Prima díjat vehetett át. 2017-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki "a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként". 2019-ben Hazám-díjat kapott.

Losonczi Ágnes temetését később, szűk családi körben tartják.

(forrás: MTI, Wikipédia)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...