hirdetés

Életmentő taxisok

Akkreditált elsősegélynyújtási és életmentő képzésben részesíti sofőrjeit a Budapest Taxi Kft., eddig 70 kollégájuk vett részt az oktatáson.

Oravecz Nándor, a taxitársaság ügyvezetője elmondta: a cég a "Tegyünk a városért!" programja keretében, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szakszerű támogatásával indította el sofőrjei ez irányú képzését. A tanfolyamon való részvétel folyamatos, a tervek szerint ötszáz sofőr tanul elsősegélynyújtási ismereteket. A folyamatosan mozgásban lévő taxisofőrök bizonyos esetekben még a mentők kiérkezése előtt segíthetnek az esetlegesen bajban, életveszélyben lévőknek – tette hozzá.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közölte, naponta körülbelül hetvenen halnak meg hirtelen szívhalál következtében az utcán vagy a munkahelyen, és már az óriási segítséget jelent, hogy az arra vállalkozók el tudják kezdeni a laikus életmentést addig, amíg a szakszerű segítség a helyszínre ér. "Minden perc számít" – fogalmazott, hozzátéve: ha az első négy percben nem kezdik meg a szívmasszázst, akkor komoly károsodás érheti a szervezetet. Beszámolt arról is, tapasztalataik szerint az általuk ellátott újraélesztéses esetek több mint felében laikusok nyújtottak először segítséget.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a BKK és az OMSZ együttműködése révén az elmúlt négy évben 3232 esetben nyújtottak segítséget az utasoknak, hiszen a BKK 62 "forgalmizavar-elhárító" beosztásban dolgozó munkatársa kapott már szakszerű életmentési képzést. A BKK tervei között szerepel az is, hogy 13 ügyfélközpontját defibrillátorral szerelik fel – mondta, majd hozzátette: támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amelynek keretében egymásért tenni tudunk.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...